Modern kori emberkereskedés

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2008.10.20. 23:06
Címkék
Félelmetes, de tanulságos a történet. Tomiszlav Szivics kecskeméti edző a REAC ellen 1–0-ra megnyert meccs után arról beszélt, hogy a győztes gólt szerző Hegedűs Ádám milyen menedzseri átverésnek esett áldozatul. Utánajártunk, miképpen és ki verte át a fiatal támadót.

Az ember nem hisz a fülének, ahogy Tomiszlav Szivicset hallgatja: a kecskeméti edző dühösen beszélt a REAC ellen győztes gólt szerző Hegedűs Ádám esetéről, bosszúsan magyarázta, hogy az elmúlt másfél évben azért volt kénytelen nélkülözni a KTE saját nevelésű tehetségét, mert a fiatal futballista áldozatul esett egy jogtalanul tevékenykedő menedzsernek, aki sikeres olaszországi karriert ígért a játékosnak, holott csak a gyerek révén akart pénzhez jutni. A szerb szakember említett embertelen körülményt, éheztetést, átverést. De mi az igaz mindebből? Valóban elképzelhető, hogy bizonyos ügynökök modernkori játékos-, sőt emberkereskedelemből élnek? Tomiszlav Szivics mindenesetre továbbra is állítja: az álmenedzserek teszik tönkre a labdarúgást. „Nem csak én vélekedem így – mondta a szakvezető. – Néhány hete voltam egy kongresszuson, ahol Andy Roxburgh, az UEFA technikai igazgatója tartott előadást, és hívta fel a megjelentek figyelmét, hogy az utóbbi években megszaporodtak a jogtalanul működő, megfelelő papírokkal nem rendelkező ügynökök, akiktől mindenáron óvni kell a fiatal labdarúgókat. A fiatal futballistával könnyű elhitetni, hogy ilyen vagy olyan csapathoz tud kerülni, ha hallgat az őt megkörnyékező ügynökre. Mint a szerb utánpótlás-válogatottnál évekig dolgozó edző mondhatom, hogy a jobb képességű futballistákat a nagy klubok


folytatás...
Legfrissebb hírek

Itt az új francia Tour-győztes, Pauline Ferrand-Prévot sárgában nyerte az utolsó etapot

Kerékpár
20 perce

NB I: ETO FC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
33 perce

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az al-Garafával

Labdarúgó NB I
33 perce

Történelmi magyar aranyérem a röplabdázók egyetemi Európa-bajnokságán

Röplabda
36 perce

Dárdai parádés gólt ollózott, a Puskás Akadémia fordított a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
45 perce

Potyogtak a gólok Kisvárdán, négy góllal nyert a Paks

Labdarúgó NB I
47 perce

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
53 perce

Kosárlabda: simán nyert az U20-as női válogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
57 perce
Ezek is érdekelhetik