Harcban a férfiakkal

Fábiánné körül sosem volt igazi nyugalom. Kati nénit rendre elhagyták az általa sikerre vezetett tanítványok. Az első a sorban 1993-ban Czigány Kinga volt, a legutolsó kettő pedig Kozák Danuta és Szabó Gabriella, ők májusban költöztek mintegy varázsütésre Szegedre. Fábiánné – akit hatszor választottak az év edzőjének – ennek következtében csapat nélkül maradt, itthon élte át a pekingi eseményeket.

Mondja, Kati néni, miért mennek el öntől a tanítványai? Angyal Zoltán szövetségi kapitány szerint ez nem a véletlen műve, most végre elgondolkodhat az okain...

Nahát, ez még viccnek is jó! Ezt mondja az az ember, aki edzőként a közelembe sem ért, s aki kapitányként jórészt belőlem élt. Egyet tisztázzunk. Én soha senkit nem küldtem el, s nem is vagyok olyan kegyetlen és kőkemény, amilyennek igyekeznek lefesteni. Mivel versenyzőként is vannak tapasztalataim, ráadásul egyedül vagyok nő, aki évtizedek óta foglalkozom profikkal, így csak azt mondhatom: fokozatosan mindig többet követelek, miközben igyekszem állandóan jobbítani a módszereimet. A velem szemben álló edzők viszont elavult receptekkel, favágó módon végzik munkájukat, s közben irigykednek. Elmondhatom: egész edzői pályám során folyamatosan harcban állok a férfitársadalommal – az edzőkkel és a szövetségi vezetőkkel egyaránt.

Ettől még tény, hogy számosan otthagyták.

Ez egy nem véletlen folyamat. Czigány Kingát már 1993-ban elcsábította a Honvéd az olimpiai bajnok négyesből, majd egy évvel később Dónusz Éva és Mészáros Erika is ott folytatta. Kilencedikek lettek Atlantában… 2004-ben az athéni ezüstérmes kvartettből Szabó Szilvia, Viski Erzsébet és Bóta Kinga távozott, ők egy év múlva abbahagyták. Mindig azok mentek el, akik egy idő után elhitték magukról, hogy ők már mindent tudnak. Azok, akik nemzetközi szinten nem lettek eredményesek, kivétel nélkül jó kapcsolatban vannak velem.

Az elmúlt olimpiai ciklus annyiban különbözik az előzőektől, hogy most a nagy vizsga előtt fordultak el öntől.

Erről az időszakról könyvet lehetne írni. 2007 áprilisában Janics Natasa tette meg az első lépést. A vezetők – élükön Baráth Etele elnökkel – semmit nem tudtak az előzményekről, mégis teljes mellszélességgel Janics mellé álltak. Ezzel a többieknek is zöld utat mutattak, akik ettől kezdve bármikor bármit megtehettek. A női szakág átjáróházzá vált, én pedig a kiszolgáló személyzet lettem benne.

Janics után tizenöt hónappal legkedvesebb tanítványa, Kovács Katalin is távozott.

Ez sem történhetett volna meg az elnök és a szövetségi kapitány teljes támogatása nélkül! Életem legnagyobb csalódása csak egyben tévedett: azt hitte, az olimpiáig hátralévő szűk három hónapot bárhol végigcsinálja, azután jöhet a „háromszámos” indulás. Hiába mondogattam korábban minden fórumon – s természetesen neki is –, hogy egy versenyző nem tud a három számra egyaránt eredményesen felkészülni. A történtek alapvetően engem igazoltak.

Sári Nándor optimális formába hozta a Szegedre távozottakat?

Ő soha nem foglalkozott profi nőkkel, így vállalkozása ugrás volt a sötétségbe. Amint tanítványa, Kucsera Gábor nyilatkozta, „Nándi teljesen szétesett”. Én úgy mondanám, eleve túl sokat vállalt, de ha nagy pénzekről van szó, nem illik sokat gondolkodni. Peking után pedig gyorsan elköszönt az ölébe hullt női csapattól, mert – amint ő mondta – küldetése véget ért.

Ha ön készíti fel a lányokat, többre vihették volna az olimpián?

Amennyiben elfogadják a legfőbb szakmai érvemet – mi szerint egy versenyző három számban nem állhat rajthoz –, úgy egyértelmű igen a válaszom! Megvolt az esélye a három aranyéremnek, a riválisok mutatott formája s főleg időeredményei ismeretében ezt a leghatározottabban kijelenthetem. A szövetség azonban már az első válogató után pontos forgatókönyvvel rendelkezett a mindenáron való eltávolításomra. A milánói Európa-bajnokság előtt Baráth Etele elnök már javában keresett külföldi edzőt a női párosnak a Pekingig terjedő időszakra!

Az olimpiai bajnok, huszonháromszoros világelső Kovács Katalin az olasz városban Eb-t nyert 500 méteren, majd hazajőve közölte: nem érzi jól magát a lányok között a szolnoki csoportban.

Tizenhárom évig első számú kedvencem már a tavaszi, amerikai edzőtáborban ki akarta provokálni, hogy küldjem el, én viszont – a három szám tarthatatlanságának hangsúlyozása mellett – a legjobb tudásom szerint készítettem fel őt. Ez a szolnoki „rossz közérzet” az utolsó pillanatban kapta őt el. Két nap múlva kiderült, Kozák Danuta és Szabó Gabriella is jobban érzi majd magát Szegeden… A főszereplő így szétvert egy olyan programot, amelynek ő is áldozata lett. Azt ugyanis csak én tudtam volna, mit kell még elvégeznie ahhoz, hogy egyesben nyerni tudjon.

Pekingben Baráth Etele elnök azt mondta: a megszerzett két aranyéremnek köszönhetően a magyar kajak-kenu sport összes gondja megoldódott.

Én ezt úgy mondanám, hogy a két aranyérem elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy valamennyi akut problémát megint a szőnyeg alá söpörhessék.

Önt sem az olimpia előtt, sem utána egyetlenegy szakmai kérdéssel nem keresték meg. Ebben a mellőzöttségben mi köti még a sportághoz?

Az elsődleges szándékom egyértelműen a visszavonulás volt. Amióta a Napkeltében megkaptam azt a bizonyos felszólítást, elkezdtem törni a fejemet, és sok mindenre rá is jöttem. A sportágból senki nem kérdezett meg, mihez kezdek, más sportágbeliek viszont sokan biztosítottak szimpátiájukról. Jobban látok, mint valaha, és remélem, a következő négy év történései engem igazolnak majd. Döntésemben komolyan befolyásolt, hogy Benedek Dalma ismételten kijelentette: csak velem képzeli el a folytatást.

Sosem csinált hiúsági kérdést a korából: 66 éves. Érez magában elég erőt egy újabb olimpiai ciklus végigviteléhez?

Minden edzőnek kellene legyen egy mentora, aki tükröt tart neki, akiben feltétel nélkül megbízik, akivel az összes szakmai kérdést megbeszélheti. Ezen a téren Magyarországon messze a legjobban állok, hiszen az egykori olimpiai bajnok férjem, Fábián László – akit az egyik legjobb edzőnek tartok, s akinek kitűnő meglátásai vannak – mindenben a segítségemre van. Ha a jó Isten életben tart, akár még tolókocsiban is végigcsinálom a négy évet. Londonban még soha nem jártam. 2012-ben szeretnék oda is eljutni.