Stílusteremtő legenda

Pedig egyesek mindent meg tettek, hogy tönkrevágják…

Az elődöntőjét sikerült is: ott, Pekingben már a bemutatás során sem stimmel valami, a tekintetén érződik a megviseltség. A betegség, amely miatt edzéseket volt kénytelen kihagyni, és a gondok, a senki másra nem tartozó, néhány kolléga által mégis az olimpia kellős közepén citált magánéletbeli gondok. Elönti a forróság, tombol a lelke, aztán sodródik az árral. Semmire sem megy a montenegrói játékosok ellen, valahogy a társakkal sem érzi az összhangot, voltaképpen törvényszerű a cseréje. Sydneyben be, Pekingben ki, az élet már csak ilyen.

Leírhatatlan klasszisát, sportemberi mivoltát mindazonáltal ezt követően is igazolja. Azután, hogy a helyére beugró, remek napot kifogó Gergely István vezérletével mínusz háromról fordít, s jut a fináléba a csapat, egyetlen szó nélkül ül le a kispadra. Pontosabban ez nem igaz: „Gyerünk,

Pisti, te vagy a legjobb, mutasd meg!” – biztatja tiszta szívéből.

Ő, a kétszeres olimpiai bajnok, a világ egyik, ha nem a legjobb kapusának számító fenomén a sértődöttség legkisebb jele nélkül veszi tudomásul, hogy az olimpiának abban az órájában, amelyet az ország talán a legjobban várt, neki „csak” a cserepadon szán helyet a kapitány. Sőt talán egyet is ért Kemény Dénessel, maximum megint beugrik a végén két perce, mint 2000-ben, és ismét elmondhatja majd magáról, amit akkor: „Mutassatok még egy kapust, aki nulla százalékot nyújt az olimpiai döntőben, mégis aranyat nyer.”

Hiába, említett klasszisával maximum a humora vetekedhet…

Korán, kétévesen úszással kezdi, de a kora reggeli edzések monotonsága miatt hátat fordít az uszodának, és a számára sokkal izgalmasabb csapatsportágak (kosár- és röplabda) felé nyit, amellett, hogy a teniszütővel is kifejezetten ügyesen bánik. A nyúlánk fiú csigolyaproblémái miatt azonban orvosi utasításra kénytelen ismét a medencében tölteni mindennapjait – még szerencse, hogy osztálytársa révén a vízilabdával is megismerkedik. És innen nincs megállás. Hamar a kapuban, s hamar a Kemény Ferenc irányította utánpótlás-válogatottban találja magát. Igaz ugyan, hogy két-három évvel idősebb, egyébként már általa is jól ismert kortársaival ellentétben neki „mindössze” ezüstök jutnak (junior-vb, junior Eb, ifi Eb), pályafutása innentől nyílegyenesen ível felfelé. Egyedülálló, afféle röpködő technikája, páratlan tempóérzéke állandó témát szolgáltat a szakemberek között az uszodákban – egyöntetű a vélemény, ha ehhez megtanulja a megtanulhatót, nagyon sokra viheti.

Megtanulja, és nagyon sokra viszi. Ambrus Tamás mellett a BVSC-ben szívja magába a tudást, nem pironkodik, az úgynevezett pszichoterrort is elsajátítja. A „Mi van, paraszt, megint itt vagy?” medencék világában szállóigévé vált mondása nem egy esetben paprikázza fel úgy a vele szemben álló ellenfelét, hogy az belelövi a labdát, de a víz alatti visszahúzások, a gúnyos mosolyok, a lábbal védett büntetők egytől egyig a repertoár részei. A parton sztoikusan nyugodt fiatalember a vízben megőrül – „Na de mit várhatnánk egy kapustól? Egy jó kapustól?” – teszi fel a kérdést edzője, Gerendás György, aki természetesen Ambrus távozását követően nem sokat hezitál, azonnal a kezébe nyomja az egyes sapkát. A BVSC-vel aratott diadalok, a meccsnyerő védések láttán az időközben kinevezett szövetségi kapitány, Kemény Dénes is behívja keretébe, és Kósz Zoltán mögött megversenyezteti Kovács Zoltánnal.

Megnyeri a csatát. Hiába, miképpen a róluk írt slágerkönyv címe is mondja, győzelemre születtek. Ő is. Az 1999es sydneyi Világkupán szerzi első aranyérmét a válogatottban, a különböző felkészülési tornákon sikerült meggyőznie a kapitányt. Viccei, poénjai miatt rendkívül közkedvelt figura már ekkor is a társak körében – e sorok írójának Splitben előbb odaveteti: „Vonattal jöttél? Az komoly. És nem tévedtél el?”, majd miután a rendkívül hideg vízben Kósz Zoltán térde nem bírja a strapát, remek teljesítménnyel védi végig a tornát, és értékel ezután ekképpen: „Jó volt, remélem, megérte a vonatozás!”

A megfelelő időben idétlen, a megfelelőben komoly, magával ragadó.

A sydneyi olimpia elődöntőjében a harmadik negyed elején „hidegen” áll be, a jugoszlávok elleni fordításban tevékeny részt vállal. Egy csapásra hős születik, a huszonnégy éve vízilabdaaranyra, csapataranyra áhítozó ország ekkor ismeri meg igazán a nevét, Kemény doktor gesztusértékű húzása (az utolsó két perc az övé a leamortizált, vízbe fojtott oroszokkal szemben a fináléban) után büszkén feszít a dobogón. Beteljesült az álma – és még huszonhárom esztendős sincs…

A hatalmas eufóriában helyén kezeli a diadalt, tovább dolgozik, így Kósz válogatottól való visszavonulását követően nem kérdés, ki az első számú kapus. A viszonylagos sikertelenebb, inkább nevezzük csupán arany nélküli időszak sem viselte meg, nem az a típus – a 2003-as barcelonai világbajnokságon vállsérüléséből felépülve brillírozik a végletekig kiélezett, sordöntő meccseken, a görögök elleni elődöntőben, majd az olaszokkal vívott emlékezetes csatában. Az ifjú, pimasz, vagány srácból érett, megfontolt kapus válik, egy pillanatra sincs vita, Athénban is főszerep vár rá, ahol ismét nagyot alkot. A megállíthatatlanul menetelő csapat a fináléban – úgy néz ki – vakvágányra kerül, amikor káromkodásoktól sem mentes monológjával mintegy varázsütésre ráncba szedi a védelmet. És miután az urak elöl magukra találnak, és felfedezik a réseket a szerbek falában, újabb felejthetetlen, az ember emlékezetéből kitörölhetetlen mérkőzésen fordít, és áll Olümposz csúcsára a csapat.

„Előre a harmadikért!” – mondja „Szecska” nem sokkal később, s talán maga sem gondolta, milyen göröngyös út vezet odáig. A BVSC-sek Egerbe költözése után a Fradiban húz le egy szezont, majd a légióséletet is kipróbálja, azonban hamar hazatér Olaszországból (a Camogli mégsem a Recco, amely még 2001-ben óriási pénzért hívta – hiába), és újra itthon, legfőképp Egerben színesíti az uszodák világát. A válogatott szerbekkel szembeni vereségei mintha őt idegesítenék a legjobban, legalábbis az elveszített döntők után általában ő a leghangosabb: „Legközelebb nekünk is fel kell vennünk az elénk dobott kesztyűt!”

Hogy mennyire kalkulálható, ki tudja, de a nagy riválissal nem kell Pekingben játszani, ellenben ott a Montenegró elleni elődöntő. És a fentebb citált külső „segítség”… Szécsi Zoltán azonban összeszedi magát, majd az ezúttal halványabb Gergely István helyett beugorva az őrületbe kergeti az amerikai játékosokat. Utánozhatatlan figura.

Egyben méltán legenda.

Jövő vasárnap következik: 2-es sapkában a kétszeres olimpiai bajnok, Varga Tamás!