Ez mindenkinek fájt

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.09.14. 01:09
Címkék
Megszerezte idénybeli első győzelmét a Bremen, a Hamburg egymás után a második bajnokiját nyerte meg 0–2ről – ezúttal a 40. perctől emberelőnyben futballozva –, de ez mind semmiség ahhoz képest, ami Dortmundban történt.

Noha a legutóbbi tíz, Schalke elleni hazai derbijéből mindössze egyet (!) tudott megnyerni a Dortmund, arra alighanem mindörökké emlékeznek majd a BVB hívei, amit a sárga-fekete brigád a szikrázó szombati összecsapás második félidejében művelt, még ha a győzelem nem is sikerült a Ruhr-vidéki rivális ellen. Hajnal Tamás együttese ugyanis 0–3-ról mentett pontot, és – akárcsak a Schalke – továbbra is őrzi veretlenségét a Bundesligában.

Igaz, némi bírói segédlet is kellett a dortmundi csodához. Lutz Wagner nem vette észre, hogy a második BVBtalálat előtt lesről lépett viszsza a jobb felső sarokba egyébként óriási gólt ragasztó, súlyos sérüléséből nemrégiben felépülő Alexander Frei, aki aztán olyan büntetőből egyenlített, amelyet nem biztos, hogy be kellett fújnia a sporttársnak, mert Mladen Krsztajics kezezése nem tűnt szándékosnak; és persze azt se hallgassuk el, hogy a 73. percben Christian Pandert, a 76.-ban pedig Fabian Ernstet is kiállította a játékvezető a vendégektől.

Az egymást módszeresen szétrúgó futballisták döntetlenjéből leginkább a Hamburg profitált, amely 0–2-ről aratott győzelmével a tabella élére ugrott.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda BL: PPD Zagreb–Szeged

Kézilabda
9 perce

Elkészült a női divízió 1/A jégkorong-világbajnokság programja

Jégkorong
51 perce

Lábát törte a szuperóriás-műlesiklás olasz vb-győztese, kérdéses az olimpiai indulása

Téli sportok
52 perce

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
1 órája

Ideiglenes kapitánnyal próbálják meg kiharcolni a vb-pótselejtezőt a csehek

Foci vb 2026
1 órája

Fotók: minden idők legjei – veterán birkózó-világbajnokság

Képes Sport
1 órája

Az OKC címvédését elsősorban a Cleveland és a Denver akadályozhatja meg 

Amerikai sportok
2 órája

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik