Készül a nagy álomra

„Szeretem az edzősködést. Mert egyszer elérkezik az a nap, amikor egy pillanatra valaki leszel. Pedig igazából senki vagy. Ha azt veszem, azt a bizonyos pillanatot leszámítva, az év többi napján ezt még éreztetik is veled” – íme, a velős ars poetica. Hogy kitől?

Mondhatjuk, egy aranyembertől. Sári Nándortól, akinek tanítványai az utóbbi három olimpián négy aranyérmet szereztek. 2000-ben a Kammerer Zoltán, Storcz Botond duó, valamint a Kammerer, Storcz, Vereckei Ákos, Horváth Gábor összetételű kvartett állhatott fel az olimpiai dobogó legfelső fokára. Négy évvel később ugyanez a férfi négyes ünnepelt Athénban, míg az idén augusztusban Pekingben a Kovács Katalin, Janics Natasa női duó diadalának örülhetett az edző.

A tréner – a nőknél történt edzőváltás miatt az idei esztendőt leszámítva – nincs reflektorfényben, de nem is bánja olyan nagyon, hiszen mint mondja, a kajaklapáthoz és a hajóhoz hasonlóan ő is csak eszköz a versenyző számára az önmegvalósítás felé vezető úton.

Sokak számára a tökéletes „eszköz”. Aki nem csak kopíroz, „lekövet” a szakmában, hanem újít, fejleszt, aki minden évben, olimpiai ciklusban elő tud húzni valamit a kalapból.

„Ha valaki után mennék, csak második lehetnék a sorban. És bár végletesen önfejű vagyok, nem jelenti azt, hogy nem hallgatok meg másokat. Ha másért nem, hát azért, hogy tudjam, mit nem szabad csinálni” – mondja Sári, aki egyvalaki véleményére nagyon adott, akinek a mai napig hálás.

A nevelőedzőjének, Dunai Istvánnak.

Akinek a hetvenes évek elején igencsak „átlagos” csoportja volt a Velencei Vízisport Iskolában – Sári mellett nála kajakozott a később a vitorlázósportban kiteljesedő Fa Nándor és Gál József is.

„Pista bácsit gyakorlatilag apánkként tiszteltük, nagyon kemény ember volt, szinte belénk verte a kajakozást. Aztán amikor tizennyolc esztendős lettem, bedobott a mély vízbe mint edzőt. Nekem kellett megtartani a kisebbek edzését. Szó nélkül rám bízta őket, és amikor kérdőn néztem rá, csak annyit mondott: nem kell neked edzésterv, tudod te, hogy mit kell tenned.”

Ez volt az a pillanat, amikor Sári Nándor elhatározta, hogy testnevelés–biológia szakos tanár helyett edző lesz. Még a katonaság és a székesfehérvári könnyűfémüzemben eltöltött napok, órák sem tudták eltéríteni útjáról.

Sikert sikerre halmozott a fiatalokkal. Volt olyan ifjúsági bajnokság, amelyen kilenc versenyzőjéből hét magyar bajnok lett. Paizs Gábor és Sindelle Zsolt révén ifjúsági világbajnokságon, valamint a juniorok „négy nemzet versenyén” is indultak tanítványai.

Az egyik évben az ő versenyzője is bekerült abba a korosztályos válogatottba, amelyben a Csipes- , Gyulay-, Ábrahám-, Hódos-, Fidelféle generáció lapátolt.

Sári azon a versenyen mentorával, Dunai Istvánnal (aki Fidel László edzője is volt) üldögélt egy étteremben, amikor a szemközti vendéglőben megpillantották Gyulayékat.

„Pista bácsi, leszek én valaha olyan nagy edző, hogy ilyen nagy csapatot irányítsak?” – szegezte Dunainak kérdést, aki szelíden ennyit mondott: „Te már most irányíthatnád őket!”

És néhány évvel később Sári már Fidel Lászlóval és Kovács Zoltánnal foglalkozott. Azzal a Fidel Lászlóval, aki mélyponton volt, hiszen az azt megelőző két esztendőben nem jutott ki világversenyre.

„Nándi, mire igazán megismered őket, kiöregszenek” – szólt az egyik edzőtáborban az angyali intelem a fiatal edzőnek. Ő azonban nem hagyta annyiban. Sári találkozott Fidel nevelőedzőjével, Csereklye Józseffel, és egy hatórás erdei séta alatt mindent megtudott újdonsült tanítványáról. Aki nem sokkal később, 1990ben és 1991-ben a négyes tagjaként ismét aranyérmes lett a világbajnokságon, míg 1992-ben Barcelonában olimpiai ezüstérmet szerzett.

Ám az igazi aranygeneráció „megalkotása” négy-öt évvel később jött el Sári Nándor életében. Egy rövid győri kitérő és fél év, edzői állás nélkül eltöltött idő után Csepelen találta magát, ahol technikai vezetőként és egy fiatal csoport edzőjeként dolgozhatott. És itt hamarosan rátalált a „nagybetűs” versenyzőre, Vereckei Ákosra. Akinek vázolta a „tutit”, vagyis hogy milyen út vezet a világbajnoki győzelem felé: „Nem ígérhetek mást, csak vért, gyötrelmet, könnyeket és verejtéket…”

Ákos a kezét adta a közös vállalkozásra, s nem sokkal később már a K–1 500 méter uraként a világbajnoki dobogó legfelső fokáról integetett. Egyszer, kétszer, majd harmadszor is…

De közben, az addig Nieberl Lászlóval készülő Kammerer Zoltánnal, valamint a Fábián Lászlót elhagyó Storcz Botonddal és Horváth Gáborral – az 1999-es világbajnokság megnyerése után – a sydneyi olimpiáról is aranyérmesként jött haza a négyes, sőt Kammerer és Storcz párosban is az ötkarikás csúcsra érkezett.

Majd feszült, már-már „nőiesen” botrányos évek után Athénra is összekovácsolta az aranynégyest. Pekingből sem jött üres kézzel haza. A nyár elején őt választó hölgyek, azaz Kovács Katalin, Janics Natasa, Szabó Gabriella és Kozák Danuta egy olimpiai arany- és ezüstéremmel tették még gazdagabbá eredménylajstromát. De az idei olimpiával nem volt maradéktalanul elégedett…

„Mindig tanul valamit az ember. Pekingben azt, hogy nem létezik rutinos versenyző. Hiába hiszed azt, hogy az évek során mindent megtanítottál, hogy kész emberek állnak előtted. Mindig mindent el kell mondani, töviről hegyire, szájba rágni, akár a dedósoknak” – magyarázza, utalva arra, hogy nagyra tartott, világklasszis versenyzői, Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor miként hagyták figyelmen kívül az ellenfelek „vizezési” lehetőségét 1000 méteren.

A sors az idén nagy feladatot szánt neki. Élete feladatát, ám ahogy ő mondja: hiába tért haza csoportja érmekkel, sőt arannyal, egyelőre még várnia kell a beteljesülés érzésére.

De nem tett le a nagy pillanat lehetőségéről.

Hajtja a győzni akarás (saját bevallása szerint, egy ideje már csak a győzelmek inspirálják), s ha az élet is úgy akarja: továbbra is edzősködne a férfi és a női szakágban egyaránt.

„Már most nagy tervek és vágyak körvonalazódnak a fejemben. És hiszem, hogy képes lennék megoldani ezt a feladatot. Ha mellettem állnak a versenyzőim, ha mellettem áll a családom, amely hosszú évek óta isten igazából nélkülöz engem, akkor biztosra veszem, hogy valóra tudom váltani a nagy álmot. Hogy mi az? Aki ismer engem, az nem sokat találgat. Újabb olimpiai győzelem csapathajóban – egyazon játékokon a férfiaknál és a nőknél egyaránt…”