A számok bűvöletében

IMI MARKOSIMI MARKOS
Vágólapra másolva!
2008.09.02. 23:35
Címkék

Zlatan Ibrahimovic és Henrik Larsson is új szerepet kap az albánok, illetve a magyarok elleni világbajnoki selejtezőn – állítja Lars Lagerbäck, a svéd válogatott szövetségi kapitánya, aki szakít az északiak által 1970 óta szigorúan követett 4–4–2-es hadrenddel, és átáll a 3–5–2-esre. Elsősorban a két csatár, Larsson és Ibrahimovic érdekében.

Mit nyer az új felállással a két támadó, Ibrahimovic és Larsson?

A változás egyértelműen az ő érdekükben történik – válaszolt Lars Lagerbäck svéd szövetségi kapitány. – E hadrendet követve mind a ketten energiát spórolnak meg, a négy–négy–kettővel ellentétben így nem lesznek rákényszerítve a védekezésre, vagyis több energiájuk marad a támadások kialakítására, befejezésére. Jelzem, az oroszok elleni Európa-bajnoki mérkőzésen Larsson tizenegy kilométert futott, és igazából nem tudott sokat hozzátenni a támadójátékunkhoz, ami nem feltétlenül az ő hibája. Ezentúl viszont öt emberünk dolgozik majd a középpályán, megkönnyítve ezzel a két csatár feladatát. A franciák elleni felkészülési találkozón éppenséggel ebben a hadrendben futballozva szereztünk egy csodálatos gólt, más kérdés, hogy végül kikaptunk.

De mi lesz a védelemmel, amely az ön által említett, franciák elleni meccsen igencsak sebezhetőnek bizonyult? Nem túl kockázatos a háromvédős felállás?

Különösen annak fényében, hogy a középhátvéd Daniel Majstorovic játéka ingadozó. Ezt a rizikót vállalnom kell. A három védőnk zónázni fog.

És ha csődöt mond a zónázás? Mi lehet a megoldás, ha például a magyarok három támadó szellemű futballistával – egy centerrel és két szélsővel – állnak ki a mérkőzésre?

Természetesen nem felejtem el a négy–négy–kettes felállást, már csak azért sem, mert Mikael Nilsson bármikor vissza tud lépni a középpálya széléről negyedik hátvédnek. Vagyis két hadrenddel készülünk a világbajnoki selejtező mérkőzésekre, de még egyszer hangsúlyozom, a három–öt–kettőt favorizáljuk. Nehéz mérkőzések előtt állunk, ám megígérhetem, hogy Svédország sorozatban a hatodik világversenyére, a két év múlva Dél-Afrikában rendezendő világbajnokságra is kijut.

Legfrissebb hírek

Birkózás: Lévai és Darabos is bronzmeccses az U23-as vb-n

Utánpótlássport
34 perce

Kangyal Balázs szerint nem volt tökéletes 60 perce a BJA-nak a „Konti Kupában”

Jégkorong
38 perce

NB II: Békéscsaba 1912 Előre–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
43 perce

Német edzője lett a Ferencváros El-ellenfelének

Európa-liga
1 órája

Eppel lesipuskás, Jebari bombagólt szerzett, Nagyszebenben nyert a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Socca: a szétlövés nem ment a magyar csapatoknak

Bajnokok Ligája
1 órája

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2 órája

„Máténak most az az útja jön, amit Geri már végigjárt” – fiairól beszélt a Nemzeti Sportrádióban Fazekas Nándor

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik