Búcsúra készülő sztárok

H. L., S. J.H. L., S. J.
Vágólapra másolva!
2008.09.01. 01:34
Címkék
Októberben a magyar kézilabda-válogatott csoportellenfele a férfi Eb-selejtezőben, januárban pedig a vb házigazdája lesz Horvátország, amelynek keretében jelentős változások várhatóak. Az Atlantában olimpiai bajnok gárdát követő, úgynevezett második aranygeneráció 2003-ban érte el az első kiemelkedő eredményét: vb-t nyert Portugáliában. Athénban is győzött, ám Pekingben csak a negyedik lett, s ez nem marad következmények nélkül.

A magyar szövetségben szeptember a férfi- és a női kapitányok utódjának keresésével kezdődik (Skaliczki László és Hajdu János szerződése augusztusban lejárt), s ha nem is ilyen éles a helyzet Zágrábban, a januári világbajnokság megrendezésére készülő horvát kézilabda vezérkarának is fő a feje a férfiválogatott kisebb-nagyobb gondjai miatt. A legendás Lino Cervar szövetségi kapitány sztárokkal telezsúfolt együttesének pekingi olimpiai negyedik helyezése ugyanis hatalmas csalódást okozott. Nem véletlen, hogy a csapat több klulcsjátékosa az utóbbi napokban már a búcsúzás gondolatával foglalkozott. Igaz, ehhez az is hozzájárul, hogy a következő nyári játékok idején Igor Vori és Blazenko Lackovic 32, Renato Sulic és Ivano Balic 33, Davor Dominikovic és Tonci Valcic 34, Mirza Dzomba 35, Venio Losert és Petar Metlicic pedig 36 éves lesz. Dzomba, Metlicic és Losert már korábban is foglalkozott a visszavonulás gondolatával, de vélhetően a januári, horvátországi vb eredményétől, pontosabban a nagyon várt újabb sikertől is függ, mitévők lesznek. A 2000-es esztendők aranycsapatából öten – Balic, Lackovic, Vori, Dominikovic, Metlicic – az elmúlt öt évben nyolc világversenyen vettek részt és négy érmet szereztek. Ebben az időszakban a horvátoknál csak a franciák voltak többször dobogósok (öt alkalommal). Sulic, Valcic, Dzomba, Vedran Zrnic, Denis Spoljaric és Niksa Kaleb is ehhez a korosztályhoz tartozik, de ők sérülések miatt kihagytak néhány tornát, míg csak egy-egy nagy viadalon csatlakozott az alapemberekhez Denis Buntic, Drago Vukovic, Goran Sprem, Zlatko Horvat, Mirko Alilovic, Ivan Cupic, Dalibor Anusic, Dragan Jerkovic és a Balic utódjának tartott Domagoj Duvnjak.

Várhatóan a januári vb után Lino Cervar, a legendás aranykovács is feláll a kispadról, utóda Irfan Smajlagic lesz, aki 2006-ig a pályaedzője volt. Persze újabb fordulat is elképzelhető, ha a horvátok a sikereken felbuzdulva a közelmúlt legendás svéd együttesének forgatókönyvét követik. Staffan Olsson, Magnus Wislander és még több világklasszis bőven harmincadik éve felett is szerepelt Bengt Johansson világverő csodacsapatában. (Sandi Sola, a horvát szövetség új elnöke Cervar és a klasszisjátékosok maradását ösztönzi, de egyértelmű, hogy majd a vb-szereplés határozza meg a válogatott további sorsát.)

A horvátok – Jugoszlávia szétesése után – önálló csapatukkal 1994-ben, az első Eb-n léptek ki először a nemzetközi porondra, azóta 18 világversenyen vettek részt (csak Sydneyt hagyták ki), és Pekingben már tizedszer jutottak elődöntőbe (a legutóbbi vb-n nem kerültek a négybe, mert a negyeddöntőben kikaptak a franciáktól – végül kilenc győzelemmel s egy vereséggel az ötödik helyen zártak).

Legfrissebb hírek

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
38 perce

A Ferencváros Finnországba adta kölcsön a fiatal védőt

Labdarúgó NB I
40 perce

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
46 perce

A PSG elleni vereséggel véget ért a Real Madrid negyedszázados sikersorozata

Klub-vb
1 órája

Egyes hírek szerint Matheus Saldanha már átesett az orvosin, új csapata hamarosan bejelentheti

Labdarúgó NB I
1 órája

A DEAC kölcsönvette a Vasas fiatal hátvédjét

Jégkorong
1 órája

Reagált a csapatfőnök menesztésére Max Verstappen

F1
1 órája

Cseh Sándor: Más jellegű kihívások várnak ránk, mint Csengtuban

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik