Olasz siker a nyitányon

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2008.08.31. 02:49
Címkék

Dél-Spanyolországban, a granadai egészségügyi kutatócentrum területén vette kezdetét az idei, sorozatban már a 63. Spanyol kerékpáros körverseny. A viadal történetében ez volt a kilencedik alkalom, hogy az első megméretés csapatidőfutam volt. A tizenkilenc együttesre – négypercenként követték egymást – bemelegítésként 7.7 kilométer várt, egyértelmű volt, hogy túl nagy különbségek nem alakulnak ki. Granada az egyik legtöbbet „foglalkoztatott” város a Vueltán, eddig huszonegy szakasz rajtolt innen, és tizennyolc ért véget ugyanitt. Az idei Vueltán nem az a kérdés, hogy spanyol győzelem születik-e, hanem hogy melyik hazai kerekes tekerhet az aranysárga trikóban Madridban. Erre a legnagyobb esélye Alberto Contadornak van, aki szerint a Tour-győztes Carlos Sastréra, és a nagy körversenyeken az örök vesztes szerepét előszeretettel játszó Alejandro Valverdére kell figyelnie.

A csapatidőfutam rövidsége miatt nemcsak azon együttesek reménykedhettek a jó eredményben, amelyekben remek időfutammenők vannak, hanem a sprintekben erős gárdák is bizakodhattak. A kanyargós pályával több csapatnak meggyűlt a baja, a kétszeres Tour-második ausztrál Cadel Evans nélkül felálló Silence-Lotto egy bukás miatt például csak öt emberrel ért be a célba – pont annyival, amennyivel értékelhető egy csapat eredménye.

Az első szakaszon is győzelemre esélyes Astana sem volt tekintettel gyengébben teljesítőkre, az Alberto Contador, az amerikai Levi Leipheimer és a német Andreas Klöden fémjelezte istálló tagjai közül is csak öten értek célba, ám még így sem voltak elég gyorsak, és ők sem tudták megelőzni a hetedikként rajtoló Liquigast. Sőt az olasz együttes végül mindenkinél gyorsabb volt, a második az Euskaltel, a harmadik a Caisse d’Epargne lett. A Liquigas sikerével az olasz Filippo Pozzato vehette fel az aranysárga trikót.

Legfrissebb hírek

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
13 perce

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
26 perce

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
39 perce

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
53 perce

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
1 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
1 órája

Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik