Vegyék le az FTC-mezt!

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2008.08.18. 00:33
Címkék
Ez ám a meglepetés! Már a második fordulóban megszakadt az FTC győzelmi „sorozata”, Miskolcon a Bőcs győzte le az élvonalba pályázó együttest. Bobby Davison edző rendkívül mérges volt játékosaira.

Az előzetes várakozással ellentétben kongtak az ürességtől a stadion szektorai. A miskolci focibarátokat nem hozta tűzbe a Ferencváros vendégjátéka, valószínűleg kielégítette őket a szombat esti DVTK–MTK (2–3) találkozó, amely a hazai vereség ellenére valóban a labdarúgás jó propagandáját jelentette.

Tóth László, a bőcsiek trénere azt fejtegette a kezdés előtt, miként óvta játékosait a kishitűségtől. Az öltözőben el is mondta: nem azzal kell foglalkozni, hogy egyik-másik zöld-fehér játékos annyit keres, amennyi a bőcsi klub egész éves költségvetése, sokkal inkább azzal, hogy becsületes küzdelemre késztessék a jóval esélyesebb fővárosiakat.

Története során bajnoki mérkőzésen most először szerepelt narancssárga szerelésben a Tököl elleni sima győzelem után Borsodba látogató Ferencváros. Furcsa volt látni a kontrasztot, ugyanis a bőcsiek tiszta zöldben léptek pályára... A vendégek lagymatagon kezdtek, erejükből csak néhány gyenge lövésre futotta. Mégis Martis Ferenc és Hamar Zsolt hibája kellett ahhoz, hogy veszélyt idézzenek elő a hazai kapunál. Kínos volt látni a ferencvárosiak nehézkesnek tűnő védelmét, amelynek különösen a bal oldala, Csiszár Zoltán és Szkukalek Igor tűnt sebezhetőnek. Az egyre jobban nekibátorodó bőcsiek vezetése cseppnyi meglepetést sem jelentett, sőt a második szöglet is góllal végződött. Az esélytelennek tartott bőcsiek két pontrúgást követően hatalmas lépést tettek a meglepetésgyőzelem kiharcolása felé.

A második félidő Lipcsei Péter helyzetfelismerésének köszönhetően gyors ferencvárosi góllal kezdődött. Ezután a zöld-fehérek, azaz narancssárgák felpörögtek, és egyre-másra vezették támadásaikat. Akcióikat azonban képtelenek voltak befejezni, és ahogy telt az idő, egyre idegesebbek lettek. Igaz, a másik oldalon két meccslabda is kimaradt, hiszen a 75. percben Irhás Ignác teljesen egyedül vezethette kapura a labdát, de a tizenhatoson belül hosszan szöktette magát, míg nem sokkal később a csereként beálló védő, Gaál Gergő 28 méterről a jobb oldali kapufát találta telibe.

A mérkőzést követően óriási bőcsi örömünnep kezdődött, ugyanis a zöld-sárgák elmondhatják magukról, hogy „hazai” környezetben még sohasem szenvedtek vereséget a Ferencvárostól. A vendégek háza táján viszont felvetődik a kérdés: vajon melyik a csapat igazi arca?

Legfrissebb hírek

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
22 perce

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
1 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
2 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Lezárult a sportállamtitkárság sportszervezői pályázata, országosan húsz szakember kezdheti meg a munkát

Egyéb egyéni
2 órája

Ovidiu Burca lett a Sepsiszentgyörgy új vezetőedzője

Minden más foci
2 órája

Juhász Dorka Sallai Roland klubtársa lesz – hivatalos

Kosárlabda
3 órája

Pogacar megnyerte, másnap átnevezték a versenyt

Kerékpár
3 órája
Ezek is érdekelhetik