Éremért jöttek női tőrözőink, de nem bírták a feszültséget

CH. G. A.CH. G. A.
Vágólapra másolva!
2008.08.16. 14:31
Címkék
Az amerikaiaktól az elődöntőben elszenvedett vereség után a bronzéremért Olaszországgal mérkőzött meg a magyar női tőrválogatott, de 32:23-as vereséget szenvedett. Meglehet, abban, hogy elmaradt az érem, belső feszültségek is közrejátszottak.
Olasz öröm, magyar bánat: nem szereztek érmet női tőrözőink
Fotó: MTI/EPA
Olasz öröm, magyar bánat: nem szereztek érmet női tőrözőink
Olasz öröm, magyar bánat: nem szereztek érmet női tőrözőink
Fotó: MTI/EPA
Olasz öröm, magyar bánat: nem szereztek érmet női tőrözőink

A Magyarország–Olaszország bronzmeccsre mindkét csapat cserélt, az itáliaiak a barcelonai egyéni olimpiai bajnokot, a 38 éves Giovanna Trillinit váltották Ilaria Salvatorival, míg nálunk Knapek Edina idegi és fizikai fáradtságra hivatkozva önmaga kérte a lecserélését, így sor került a kvartett legellentmondásosabb tagja, Ujlaky Virginie szereplésére. (Ujlaky röviddel az olimpia előtt megkérdőjelezte a korábban önmaga által is elfogadott válogatási elveket, s azt kérte számon Bernát Zoltán szövetségi kapitánytól – a sajtóban is –, hogy miért nem őt indítja egyéni indulóként Pekingben. Mindez komoly feszültséget szült a csapaton belül is.)

A bronzmérkőzésen végig az olaszok vezettek, és tulajdonképpen vita nélkül, kilenc tus különbséggel nyertek 32:23-ra, még úgy is, hogy egy rakás – szám szerint négy – piros lapot, s ezzel együtt büntetőtust kaptak. A döntőt a bennünket legyőző amerikaiak vívták az oroszokkal.

Bernát Zoltán szövetségi kapitány így értékelt: "Az amerikai csapattól nem lett volna szabad kikapnunk… Mentálisan nem voltunk rendben ellenük, talán túlságosan felszabadultak a lányok a németek negyeddöntőbeli legyőzése után. Az Egyesült Államok vívói maximálisan kihasználták a hibáinkat. Hogy miért nem lettünk dobogósok, annak vannak messzebbre mutató okai is. Azért a felkészülés nem csak iskolázásból áll, kell orvosi, masszőri, pszichológusi, fegyvermesteri háttér, s mindez pénzbe kerül. Nem mindegy, hogy mikor kapjuk meg az állami támogatást, egy évvel az olimpia előtt, vagy az utolsó pillanatban, áprilisban, májusban. Persze, a végén mindent megkaptunk, csak talán akkor már késő volt…"

Majd Bernát kitért a már említett személyes problémára is: "Az Ujlaky Virginie-vel kapcsolatos problémát úgy akartam megoldani, hogy kizárom a csapatból, de ehhez végül nem volt bátorságom. Olyan nincs, hogy valaki szembeszegül a szövetségi kapitány, sőt a MOB döntésével. Amikor hazamegyünk, természetesen fegyelmi tárgyalás lesz az ügyben."

Mohamed Aida: "Roppant csalódottak vagyunk. Az amerikaiaktól mentális vereséget szenvedtünk, pedig a szívünket-lelkünket kitettük a pástra. Sajnos pesszimista nép vagyunk, ez tükröződött az újságcikkekben is… Nem hagyom abba, de hogy folytatom-e Londonig, azt még nem tudom."

Varga Gabriella: "Édesapám éppen negyven éve nyert olimpiai bajnoki címet Mexikóban birkózásban, nagyon szerettem volna valami hasonlóval, legalább egy éremmel kedveskedni neki, de a magyar himnuszt is szívesen meghallgattam volna. Nem sikerült… Az amerikaiak ellen túlságosan akartunk, nem dolgoztuk ki eléggé a tusokat."

Knapek Edina: "Az Egyesült Államok elleni mérkőzés után én kértem a cserét, hátha egy friss ember meghozza a csodát. Nem vagyok elégedett, ez a csapat éremesélyes volt."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik