Birkózás, 74 kg: Bácsi Péter a legjobb 16 között

Vágólapra másolva!
2008.08.13. 04:08
A férfi kötöttfogású birkózók 74 kilogrammos súlycsoportjának első fordulójában az Európa-bajnok Bácsi Péter is megkezdte szereplését: a magyar versenyző magabiztosan győzte le az amerikai TC Dantzlert, és jutott ezzel be a legjobb 16 közé.
Bácsi alig 10 másodperc alatt megszerezte a mérkőzés első pontját az amerikai TC Dantzler ellen, az első menet végén aztán egy-egy ponttal gazdagodtak mindketten, végül Bácsi az utolsó másodpercekben még két akcióból begyűjtött három pontot, 5:1-re megnyerve az első menetet.A második is magyar ponttal indul: Bácsi remekül birkózott, és kiemelés után újra eldobta ellenfelét, 2:0. Alig három másodperccel a vége előtt azonban Dantzler megforgatta Bácsit, egyenlített, s így hozta a menetet. A harmadik szakasz is Bácsi egypontos akciójával kezdődött, aztán a passzív amerikait egy újabb pontra büntette a mérkőzés vezetőbírája. Fél perccel a vége előtt Bácsi került térdelőhelyzetbe, de kivédekezte az amerikai próbálkozásait és végül bejutott a nyolcaddöntőbe!

BIRKÓZÁS

FÉRFI KÖTÖTTFOGÁS, 74 KG
Bácsi (Magyarország)–Dantzler (Egyesült Államok) 3:1 (5:1, 2:2, 3:0)

BIRKÓZÁS

FÉRFI KÖTÖTTFOGÁS, 74 KG
Bácsi (Magyarország)–Dantzler (Egyesült Államok) 3:1 (5:1, 2:2, 3:0)
Legfrissebb hírek

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Birkózás: továbbra is Európa elitjében a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
2025.07.18. 11:56

„A budapesti UWW-rangsorverseny olyan lesz, mint egy mini-vb”

Birkózás
2025.07.14. 13:15

Bácsi Péter szerint az érem nélküli párizsi olimpiának is köszönhető a jó szereplés a birkózó Eb-n

Birkózás
2025.04.14. 21:00

Bácsi Péter: Bizakodó vagyok, kiváló esélyeink vannak

Birkózás
2025.04.03. 10:12

Bácsi Péter: Honosítási korlátozást és válogatottsági csatákat is hoz az év

Birkózás
2025.01.11. 10:30

Muszukajev, Nagy és Szilvássy az év legjobb birkózója

Birkózás
2024.12.13. 19:47

Martin Gábor: Négy évünk van rá, hogy az olimpiáig kiteljesedjünk

Birkózás
2024.11.11. 09:50
Ezek is érdekelhetik