Tagadnak az atléták

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2008.08.02. 02:23
Címkék

Az orosz atléták tagadják, hogy doppingvétséget követtek el, az orosz sajtó pedig összeesküvést emleget annak kapcsán, hogy csütörtökön öt futó és két dobó versenyzési jogát függesztette fel a nemzetközi szövetség. „Ez provokáció, amelynek célja, hogy kiüssenek minket az érmekért folyó küzdelemből” – nyilatkozta Jelena Szoboljeva, aki 800 méteren és 1500 méteren is vezeti az idei világranglistát. Az Izvesztyija öt arany elvesztéséről ír, a Szport-Ekszpressz pedig katasztrófáról beszél, s annak a véleményének ad hangot, hogy a sportolók egy nagy játszma áldozatai. Az Allsport azt a kérdést is feszegeti, hogy nem az orosz IAAF-tanácstag, Valentyin Balahnyicsev elleni támadásról van-e szó. Ezt a felvetést a sportpolitikus – aki egyben az Orosz Atlétikai Szövetség első embere – nem hárítja el, hanem óvatosan kerülgeti.

Balahnyicsev elmondja, hogy június óta tud arról a gyanúról, hogy a hét atléta– Szoboljeva, Tatjana Tomasova, Julija Fomenko, Olga Jegorova, Szvetlana Cserkaszova, Darja Piscsalnyikova, Gulfija Hanafejeva – manipulálja a vizeletét, s ennek tisztázása céljából Gabriel Dolle július 21-én Moszkvába repült, és DNS-mintát kért az érintettektől. A versenyzők önkéntesen szolgáltattak mintát, ami Balahnyicsev szerint az ártatlanságukat bizonyítja, annak ellenére, hogy a levett DNS egyikük esetében sem egyezett a mintából kimutathatóval. Az újság felveti azt a kérdést is, hogy vajon azért függesztették-e fel – és nem eltiltották – az atlétákat, mert így semmiképpen sem indulhatnak az olimpián. Eltiltás esetén ugyanis fellebbezhetnének a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz, amely az olimpiai időszakban 24 óra alatt döntést hoz, a felfüggesztést viszont nem lehet megtámadni. Balahnyicsev szerint az Orosz Olimpiai Bizottság jogászai is így vélekednek, a versenyzők tehát biztosan nem indulnak Pekingben. Vétségüket azonban nem látja bizonyítottnak, s mint mondja, a DNS-vizsgálatot közvetett bizonyítékként csak a 2009 januárjában életbe lépő WADA-szabályzat ismeri el.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
5 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
5 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
5 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
5 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
5 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
5 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
6 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
6 órája
Ezek is érdekelhetik