Egy érem lenne az álmok netovábbja

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
Vágólapra másolva!
2008.07.31. 23:11
Címkék
Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke és idősb Balzsay Károly szövetségi kapitány is az öttagú olimpiai különítmény éremszerzésében bízik, s ha meglenne a medália, akkor az – állítják – a sportág pozícióját is alaposan megerősítené.

„Szombaton utazunk Pekingbe, de nem látom izgatottnak a srácokat. Bedák Pál és Káté Gyula, akik ott voltak Athénban is, már érthetően nyugodtabbak, a többiek meg azért nem idegeskednek, mert nem sejtik, mi vár rájuk” – ecsetelte az öt magyar olimpikon ökölvívó hangulatát Balzsay mester.

A hangulattal nincs baj. A hétvégét otthon, családjuk körében töltötték a versenyzők – Bedák Pál, Kalucza Norbert, Varga Miklós, Káté Gyula és Szellő Imre –, majd kedden megkezdték az utolsó nagy rohamot. Folyamatos kesztyűzés – szerdán a Vasas bokszolóival, akik edzőpartnernek érkeztek a táborba, olykor váltott ellenfelekkel.

„Szépen alakul a fiúk súlya, Kaluczán még van három kiló többlet, de edzés után ez már csak másfél kiló. Az élete első olimpiájára készülő 21 éves debreceni fiú Bedákot tekinti etalonnak, általában annyi pluszsúly van rajta, mint a világbajnoki ezüstérmesen. Varga már most nyugodtan a szorítóba léphetne, súlyban van, a rutinos Káté is fegyelmezetten étkezik, s a félnehézsúlyú Szellővel sincs gond” – magyarázta Balzsay.

Persze azért nem falanszter a tatai edzőtábor, nyílik mód a lazításra is – persze esténként, a kötelező penzum teljesítése után. Szellő és Káté például gyakran lábteniszezik, ők e kiegészítő sportág legjobbjai a bokszolók között, s ha lekésik a tábori vacsorát – amint kedd este is történt –, kiugranak a szomszédos „Mekibe”, a gyorsétterembe. Nem kell félni, nem irigyelték meg Morgan Spurlockot, a Super Size Me című dokumentumfilm rendezőjét, aki az ismert gyorsétteremlánc lejáratására egy hónap alatt halál közeli állapotba hizlalta fel magát a töméntelen mennyiségű hamburger elfogyasztásával, csupán olyan sokáig tengóztak, hogy közben bezárt a menza…

Csötönyi Sándor szövetségi elnök vezeti a szombaton kiutazó bokszolói kontingenst, s mint mondta, egy érem megszerzése már roppant boldoggá tenné.

Bátran állíthatjuk: az athéni eredménytelenség után a szurkolókat is.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: három meccs az NB I-ben, forduló az NB II-ben és az NB III-ban is

Minden más foci
6 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
6 órája

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
6 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
7 órája

Saját élőink – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Szombat esti kohászat – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
7 órája

HunGarian Baja: Krotov nyert, Lukács az ötödik!

Egyéb autó-motor
7 órája

Robertson pazar csatában legyőzte O’Sullivant

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik