Sok a hiányzó Monacóban

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2008.07.28. 23:11
Címkék

Kedd este Monacóban az olimpia előtti utolsó Grand Prix-viadalt rendezik meg. A pekingi játékok közelsége rányomja a bélyegét a versenyre, a legjobbak közül sokan már hazautaztak, s a nagy fellépés előtt szükséges kemény edzéseket végzik. Az indulók között főként azokat találjuk, akik később kezdték el a szabadtéri szezont, s így már nincs szükségük újabb erőgyűjtésre. Ilyen a rúdugró Jelena Iszinbajeva, aki csak két héttel ezelőtt mutatkozott be, s a római Golden League-viadalon mindjárt meg is döntötte a világrekordot (503). A mezőnyből az előzetes hírekkel ellentétben hiányzik majd az amerikai Jennifer Stuczynski, így az orosz ugrónak csak a léc lesz az ellenfele.

A 100 méter korábbi világcsúcstartója, Asafa Powell még később kezdte meg európai versenykörútját, ő egy hete Stockholmban mutatkozott be, s legyőzte a világrekorder (9.72) Usain Boltot. Ezúttal könnyebb ellenfeleket kap, hiszen fiatal honfitársa már hazautazott.

A kubai Dayron Robles ugyan szerepelt az előzetes rajtlistán, de valószínűleg jobbnak látta, ha most már ő is az olimpiára koncentrál. Távollétében az amerikai David Oliver (12.95) a szám esélyese.

Női távolugrásban a világranglista-vezető portugál Naide Gomes (704) az olimpiai bajnoki címvédő orosz Tatjana Lebegyevával csap össze, férfi magasugrásban pedig az a kérdés, sikerül-e Andrej Szilnovnak tovább javítania 238 centiméteres eredményét. Az orosz atléta kimaradt hazája ötkarikás csapatából, így neki nincs mire készülnie, s megragad minden indulási lehetőséget. Gyógyír a sebeire, hogy a hétvégén Londonban a világ idei legjobbját érte el.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
5 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
5 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
5 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
5 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
5 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
5 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
6 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
6 órája
Ezek is érdekelhetik