Nem titok: a következő U19-es Eb-döntőt mi, magyarok is meg akarjuk rendezni. Sőt az már bizonyos, hogy a következő U17-es és U19-es selejtezőket is mi rendezzük.
Talán nem árt tisztázni néhány fogalmat, elsőként azt, hogy az Európai Labdarúgószövetség (UEFA) kiemelt korosztályaiban mi is a kontinensbajnokság lebonyolítási rendje. Az 53 tagország közül egy rendezi a döntőt, amely már tagja a nyolcas döntőnek. A másik 52 csapatot négyes csoportokba sorsolják, de a korosztály két legjobbja erőnyerőként kihagyja ezt a küzdelmet. Első lépcsőben csoportonként két-két gárda lép tovább: ez huszonhat, a kiemeltekkel huszonnyolc együttes. Ezeket hét négyes csoportba osztják be, ez a második lépcső, az úgynevezett elitkör, amely könyörtelen: csakis a csoportelsők juthatnak tovább, vagyis heten mennek az Eb-re, huszonegy csapat pedig búcsút int. Hatalmas rosta ez, de az idő szűkében az UEFA ezt találta a leginkább alkalmasnak. A hét továbbjutó a rendezővel alkotja az Eb nyolcas mezőnyét.
Alighanem többen is emlékeznek arra, hogy – bízva a hazai pálya előnyében – az MLSZ a mostani U19-es válogatottnak igyekezett minden segítséget megadni a kvalifikációban, és mindkét lépcsőben pályázott rendezőnek, amit jól tett: Sisa Tibor csapata először Kazahsztán, Wales és Svájc, az elitkörben Litvánia, Ciprus és Portugália ellen Székesfehérváron és Tatabányán játszhatott. A következő U17-es selejtező Szombathelyen lesz, az U19esnek még nincs helyszíne. Látható, hogy a selejtezőt és az elitkört két helyszínen lehet megoldani, hiszen a négycsapatos csoportok utolsó körében minimum ennyi létesítmény kell ahhoz, hogy az összes résztvevő egy időben pályán legyen.
A nyolcas döntőhöz – kétszer ennyi induló miatt – minimum négy helyszín szükséges. Az UEFA előírása vonatkozik a kiváló gyepminőségre, az öltözők méretére és felszereltségére, a szurkolók kiszolgálására, az elkülöníthető VIPterületre, és meg kell teremteni a munkafeltételeket a média munkatársainak – első osztályú futballklubok stadionjaiban ezzel általában nincs is gond.
Érdemes a kötelezőn kívül pluszt is adni
A szervezőnek az UEFA – nyilvánvalóan attól függően, hogy selejtezőt, elitkört vagy nyolcas döntőt rendez – meghatározott keretösszeget ad, és cserébe kívánalmakat és ajánlásokat fogalmaz meg, a házigazda ezzel gazdálkodva látja vendégül a csapatokat, és tartja meg az eseményt. Arról többször írtunk, hogy az egyenlő feltételek miatt a csapatoknak ugyanabban az ötcsillagos hotelben kell lakniuk (Csehországban az A-csoportnak Prágában, a B-jelű kvartettnek Liberecben volt a bázisa, a két továbbjutó aztán átköltözött a fővárosba), ugyanolyan busszal kell közlekedniük.
Több oldalt tesz ki az előírásokban az étkeztetés: ilyen szintű szállodában nem gond sportolóknak való, bőséges kínálatot a svédasztalra tenni, a reggeli a hagyományos elveket követi, ebédre fehér hús, hal, sok tészta és zöldség, saláta, leves, mindenféle sütemény alatt roskadozik a hosszú pult, és hasonló a helyzet a vacsoránál is.
A szállodában minden csapat kap egy szobát a megbeszélésekre székekkel, plazmatévével, DVD-lejátszóval, s kiürítenek két szobát, ahol szertárt és gyúróhelyiséget rendezhetnek be – természetesen válogatottanként.
Hogy az UEFA által átutalt összeggel hogyan bánik a szervező, az sokszor a mentalitásán múlik. A kötelező előírásokat betartva, de azon felül semmi pluszt sem nyújtva ugyanis pénzügyi haszonnal járhat a rendezés, ugyanakkor a teljes összeget az eseményre fordítva jó marketingmunkát végezhet az adott szövetség: jó hírét növeli, ha elégedetten mennek haza nemcsak a csapatok, a bírók, hanem az UEFA delegáltjai is, és ez kamatozhat később, más események megpályázása esetén…
Jó hírnév vagy néhány tízezer euró pluszbevétel?
Mit jelent ez? Kötelező, hogy a meccsel kapcsolatos felszerelést a hotel mosatja: mez, nadrág, sportszár. Senki sem tiltakozhat, ha az edzőfelszerelés vagy a szabadidőben használt ruhák tisztításáért viszont már fizetniük kell a csapatoknak – a kulisszák mögött persze a szervező megegyezhet a hotellel az alacsony árban (hiszen mégiscsak idehoztak minimum négy csapatot két hétre, ami reklámnak sem utolsó), de a helyiek mondhatják: a mezt mossuk, a többit oldjátok meg.
Hollandiában két csapat kapott egyetlen buszt
Buszt kötelesek biztosítani, ezzel a döntőben már nincs gond, ám egy holland selejtezőben előfordult, hogy a helyiek egy járművel szállítottak két csapatot edzésre. Az előírásoknak megfeleltek, mégis mindenki húzta a száját, kivéve a szervezők, akik spóroltak egy buszbérlésnyi összeget. A vezetőknek tartott protokolláris összejövetel is lehet szimpla vacsora, de a nálunk rendezett elitkörben pálinkafelismerő-versenybe és hatalmas eszem-iszomba torkollott ez a programpont. Nem kötelező, de a rendező ügyelhet arra, hogy vendégei jól érezzék magukat.
Nálunk a buszok mellett 12 autó állt a szálloda előtt: ha bárki a küldöttségétől különválva mondjuk egy másik csapat edzését, meccsét szerette volna megnézni, vagy ha megfájdult valakinek a foga, legyen mivel közlekedni – nem kötelező ez sem, de sokszor kiderült, nem árt, ha van. Ha valaki például Prágából ellenfélnézőbe akart menni, nagyjából négy órával a kezdés előtt útnak kellett indulnia, mert hiányzott némi rugalmasság ezek lebonyolításánál.
Ami érdekes: információink szerint a fejlett nyugati országok, amelyek megengedhetnék maguknak a nagyvonalúságot, inkább üzletet látnak a torna lebonyolításban, míg a keleti blokkban jobban adnak a vendégek minél magasabb szintű kiszolgálására – pedig fordítva nem lenne hihetetlen. Így sem az, csak…
Szökőkútba ugrott az elégedett küldött
Máig emlegetik: a 2005-ös női U19-es Eb-döntő után az UEFA-delegátus a jól sikerült búcsúvacsora után még egy hévízi szökőkútba is beugrott – a felnőttek Eb-jén ugyanez az úr az egyik svájci helyszín legelső embere volt, mindenért ő felelt, és ez nem akármilyen poszt. Nos, ő mindenkit, akiről megtudta, hogy magyar, széles mosollyal átölelt, felajánlotta segítségét hotelt keresni, jegyhez jutni vagy belépőt szerezni sajtótájékoztatóra. De abban sincs semmi kivetnivaló, ha valaki nem ad az ilyen, hosszabb távon esetleg kamatozó kapcsolatok építésére.