Bocs a mai napért!

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2008.07.27. 22:53
Címkék

Rafael Nadal nem kegyelmez. Mi sem jellemzőbb a vasárnapi, torontói döntőre, mint amit a wimbledoni bajnok mondott az alig másfél órás, 6:3, 6:2 arányban megnyert finálé után a legyőzött Nicolas Kiefernek. „Bocs a mai napért!” – mosolygott az elé tett mikrofonba a York Egyetem teniszcentrumában a mallorcai izomember legyőzöttje felé fordulva, miután gyakorlatilag felmosta a betont a 31 éves némettel. A Torontóban elkönyvelt 420 ezer dollárjával a 22 éves spanyol közel került a teniszpályán összegyűjtött 20 millió dollárhoz, ami figyelembe véve poétikusan ifjú korát – nem semmi. Ám ami még ennél is figyelemre méltóbb – s erről a héten már többször is beszámolt a Nemzeti Sport –, ha Nadal folytatja kiváló sorozatát, s mondjuk megnyeri a ma kezdődő, Cincinnattiben rendezendő ATP-tornát, s persze Roger Federer kiesik már a korai szakaszban, nagyon-nagyon közel kerül ahhoz, hogy 2004. február 4. után új ember vezesse a világranglistát! Erre a jelenlegi formákat figyelembe véve minden esély megvan, hiszen a svájci világelső enyhén szólva sem brillírozik ebben a szezonban – csupán két ATP-versenyt nyert, ezzel szemben a spanyolnak ez volt a hetedik –, Nadal pedig május óta, amikor is Juan Carlos Ferrerótól kapott ki Rómában, verhetetlen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik