Azt már nagyjából az egész ország tudja, hogy naplót vezet. Igaz, bepillantást csak kevesen nyernek. Elárulja nekünk, hogy miről szól az utolsó bejegyzés?Azt már nagyjából az egész ország tudja, hogy naplót vezet. Igaz, bepillantást csak kevesen nyernek. Elárulja nekünk, hogy miről szól az utolsó bejegyzés?
Szomorú és fájdalmas dolgokról – hajtja le fejét Vajda Attila. – Megemlékeztem Kolonics Gyuri haláláról és hiányáról, no és rögzítettem a kimaradt edzéseket, hiszen az elmúlt napokban képtelen voltam dolgozni. Péntekig nem is vettem lapátot a kezembe, csak lődörögtem. Szombaton sem voltam ott Tatán, a csapatbúcsúztatón, mert egyszerűen nem volt hozzá lelkierőm. De a hétvégén már jelentős távokat futottam...
Ki tudott kapcsolni?
Inkább azt mondom, bele tudtam fojtani a futásba azt a fájdalmat, amit most érzek. Csúnya ezt mondani, de így próbálok meg felejteni, továbblépni. Ugyanakkor tudom, hogy muszáj dolgoznom, mert a kihagyásnak az állóképességem látja kárát.
Van önben félelem a haláleset óta?
Nincs. Tudom, hogy sokan feszegetik a holtpont átlépésével kapcsolatos kérdéseket, de minden sportoló tudja, hogy ez együtt jár a versenyzéssel. A holtpontot meg kell élni, át kell lépni, a fájdalommal pedig ráérünk a célban foglalkozni.
Önnél mikor jön az első holtpont?
Az ezres távon úgy 250-nél, majd ötszáznál, és megint jön egy a hajrá előtt. De ezekre a pillanatokra fel vagyok készülve, és bár abban a másodpercben valóban nagyon rossz érzése van az embernek, a következő húzások már sokkal könynyebbek. Fizikailag fel vagyunk készítve erre, és tudjuk, hogy a testünk kibírja azokat a parancsokat, amelyeket az agy ad. A holtpont megéléséhez sokkal inkább kell erős lelkialkat, edzett akarat, mint fizikum. Ez úgy hetven–harminc százalék a tudatosság javára. És úgy érzem, ez az, amitől egy versenyző világklasszis lesz.
Lehet ezt a készséget is fejleszteni?
Persze, hogy lehet! Hogy mi kell hozzá? Nagyon sok megélt >>>