Nyolcvanmilliós kiadás

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2008.07.22. 00:39
Címkék

Nyolcvanmillió forintot köl töttek a nyáron a Diósgyőr vezetői a csapat megerősítésére. Elsősorban a hátvédsor szorult átalakításra, hiszen az előző bajnokságban 60 gólt kapott a DVTK, így Mogyorósi Józseftől, Virág Aladártól, Hegedűs Gyulától és Elek Norberttől is megváltak. Az együttes (át)építésére eredetileg 50 milliót szántak, ám végül alaposan túllépték ezt a keretet. „Tavaly a stabilitást szerettük volna megteremteni – mondta Dlusztus Imre, a klub ügyvezetője. – Ez sikerült, hiszen bent maradtunk, és gazdaságilag is megerősödtünk. A most kezdődő idényben szeretnénk továbbfejlődni, célunk a hatodik–kilencedik hely valamelyikének a megszerzése. Ez egyértelmű szakmai előrelépést jelentene. Májusban azt mondtam, hogy ötvenmillió forintot akarunk elkölteni a csapat megerősítésére. Nos, ezt a határt átléptük, hiszen végül – Baranyi Sándor tulajdonos bőkezűségének köszönhetően – csaknem nyolcvanat fizettünk ki.”

A miskolci szurkolókat az igazolások mellett az érdekli leginkább, hogy Köteles László marad-e a klubnál. A játékossal kapcsolatban korábban érdeklődtek már néhányan, de még nem érkezett egyetlen konkrét ajánlat sem a klub vezetőihez. A kapus ára 400 ezer euró (92 millió forint) körül mozog, kérdés, lesz-e olyan csapat, amely hajlandó ennyit fizetni érte. Mindenesetre Dlusztus Imre elárulta: a napokban jelentkezett egy angol menedzser, akinek nagyon tetszett a kapusról készített DVD. Azt mondta, hogy éppen ilyen típusú futballistát keres. Csapatnevet nem árult el. Annyit tudtunk meg, hogy angol másodosztályú alakulatról van szó.

Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
2 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
3 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik