Amerikában bizonyít

B. NAGY ZOLTÁNB. NAGY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2008.07.22. 00:39
Címkék

Augusztusban második szezon ját kezdi el Amerikában a Győri ETO korábbi 20 esztendős kapusa, Stoiber Mónika. A Mosonmagyaróváron született labdarúgó hétéves korában Jánossomorján kezdett el futballozni – még csatárként. 2000 nyarán Fertődön a focitáborban felfigyelt rá a győriek akkori edzője, Juhász Anita, és a megalakuló ETO-hoz csábította. Stoiber Mónika a második győri edzés után már nem a támadósorban kapott lehetőséget. Az U16-os, majd az U19-es válogatottban is jeleskedő kapus tavaly nyáron igazolt Amerikába.

„Az utánpótlás-válogatottban együtt játszottam Katona Kittivel, aki három éve Algyőről került a Kansas Cityben lévő Parkville egyetemre. A csapat tavaly nyáron kapust keresett, és az ő közbenjárásának is köszönhetően kerültem képbe. Az amerikaiaknak megtetszettek a rólam készült felvételek, ösztöndíjat ajánlottak azért, hogy náluk folytassam a pályafutásomat” – foglalta össze szerződtetésének előzményeit Stoiber Mónika.

Amerikában hamar kiderült, hogy jó vásárt csináltak a magyar kapussal. A Parkville csapata az előző szezonban megnyerte az alapszakaszt, így bekerült a középdöntőbe. Stoiber Mónika három meccs kivételével minden alkalommal pályára lépett, egyszer pedig a hét legjobb védőjátékosának választották (a kapusokat és a hátvédeket együtt értékelik a tengerentúlon). Az alapszakasz végén azonban megsérült: egy rúgást követően vérömleny keletkezett a lábában, így a középdöntőben már nem tudott pályára lépni. Ezt megérezte a Parkville is, nem tudott bekerülni az ország legjobb 12 klubja közé, hajszállal maradt le a végső szakasz küzdelmeiről.

„Amerikában remek körülmények között készülhetünk a meccsekre. Három jó minőségű pályát használhat a csapat, s mivel a tanulásra is oda kell figyelni, így nemegyszer előfordult, hogy reggel hatkor már tréningeztünk. A felkészülési szakaszban heti tizenkét, a bajnokság során pedig heti öt foglalkozást tart a szakvezetőnk. Villanyfényes meccseket vívunk, a presztízscsatákra több ezren jönnek ki szurkolni. Az együttesnek Kalózok a beceneve, és drukkereink beöltöznek, kifestik magukat, így szurkolnak nekünk. Amikor idegenben játszunk, akkor mindig egy nappal korábban utazunk, és a találkozó helyszínén, elegáns szállodában alszunk, hogy minél pihentebbek legyünk” – számolt be az amerikai körülményekről a válogatott kapus.

Nem csoda tehát, hogy Stoiber Mónika teljesítményével elégedettek, ugyanis megemelték az ösztöndíját, amely fedezi az albérletének, a létfenntartásának és a tanulmányainak a költségét. A Parkville csapatában Katona Kitti és Stoiber Mónika mellett angol, skót, kanadai, brazil és ausztrál labdarúgó is szerepel, de az ősztől újabb magyar játékos, a Szegeden játszó Gedei Nóra csatlakozhat hozzájuk. Végezetül egy érdekesség: az amerikai szabályok tiltják, hogy a játékosokat valamelyik másik klub megkeresse, és ha mégis, nemcsak a futballistát, hanem az egyesületet is megbüntetik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik