A lelkierőn is sok múlhat majd

H. L., S. J.H. L., S. J.
Vágólapra másolva!
2008.07.19. 23:24
Címkék

Sajnos a magyar férfiválogatott nem lesz ott Pekingben, ennek ellenére itthon is nagy figyelem kíséri majd az urak vetélkedését, amelynek nagy esélyese az olimpiai bajnok horvát férfiválogatott. Az utóbbi hetekben Zadarban, a Valcic fivérek szülővárosában készül Pekingre, de Josip Valcic nem tud hazaugrani még egy kávéra sem.

„Itt vagyunk a házam mellett, de egész nap edzünk, vagy elemezzük az ellenfeleinket, szinte egy kávét sem ihatunk meg. Pedig nagyon örültem, hogy itthon készülünk, csak akkor még nem tudtam, hogy ilyen erős tempóban zajlik majd a gyakorlás” – mondta az

ifjabb Valcic, aki már csak azért sem lazsálhat, mert egyáltalán nem biztos, hogy elutazik az olimpiára. Az irányító pozícióért Ivano Baliccsal kell versengenie, aki ezen a poszton a világ legjobbja.

A keret és Lino Cervar szövetségi kapitány munkáját segíti az eszéki származású Vlatko Kalapos pszichoterapeuta (nem pszichológus, mégis a játékosok lelkét gondozza), aki már Norvégiában a csapattal volt a januári Eb-n is. Balicék állítják, sokat segített abban, hogy döntőbe jutottak.

„A felkészülés és a meccsek során nagyon sok stressz éri a játékosokat, rengeteg bennük a feszültség, s én azért vagyok itt , hogy elbeszélgetve a fiúkkal segítsem a lelki ellazulásukat, erősítsem az önbizalmukat, s hozzájáruljak a csapategység fokozásához – mondta Vlatko Kalapos, akit a varázslóként emlegetett Cervar kapitány hozott a kerethez. – A cél, hogy szinte együtt lélegezzenek. Ahogy fizikailag felkészülnek, úgy kell koncentrációban és lélekben is erősnek, kitartónak, tisztának lenniük.”

A horvát közvélemény rajong a szimpatikus Cervarcsapatért, ugyanakkor nagy terhet is tesz rá: elvárja az újabb olimpiai aranyat, amelyre persze többen (a németek, a dánok, a lengyelek, a franciák, az oroszok) is pályáznak.

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
6 perce

Erste Liga: két mérkőzésre eltiltották a Dunaújváros játékosát

Jégkorong
8 perce

Völgyi Péter: Saját árnyékunkat átlépve lehet megverni a Valenciát

Kosárlabda
25 perce

Új válogatott versenyt indít az EHF, olimpiai kvótát érhet a jó szereplés

Kézilabda
34 perce

NHL: Crosby lett a Penguins történetének legeredményesebb hokisa, Marchand-t ünnepelték Bostonban

Jégkorong
38 perce

Európa-liga: most már elég „csak” jól játszani az osztrák csapat ellen

Európa-liga
56 perce

Kellemetlennek ígérkező feladat előtt a Szeged és a Veszprém is

Kézilabda
1 órája

Erste Liga: az Egyesült Államokba szerződött a DEAC pontkirálya

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik