Iszinbajeva világcsúcsa

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2008.07.13. 00:19
Címkék

Jelena Iszinbajeva csattanós vá laszt adott a kétkedőknek. Az orosz rúdugrónő péntek este, lapzártánk után a római Golden League-viadalon két centimétert javított saját világrekordján, 503 centiméterrel lett első. A női rúdugrás világcsúcstartója az utóbbi években uralta versenyszámát, ám az idén azt hihettük, kemény ellenfele akad: az amerikai Jennifer Stuczynski kilenc centire megközelítette eredményét. Iszinbajeva 2003 és 2005 között 11szer javította meg szabadtéren a világrekordot, 2005 júliusában túljutott az öt méteren, és még abban az évben a helsinki világbajnokságon 501 centivel lett első. Ezt követően edzőt váltott, Vitalij Petrovval kezdett dolgozni, azzal a trénerrel, aki korábban a férfi rúdugrás világcsúcstartójának, Szergej Bubkának a munkáját irányította. De két éven át úgy tűnt, a váltás nem vált be: Iszinbajeva sokat bizonytalankodott, bár így is lényegesen jobb volt ellenfeleinél. Az orosz atlétanő ebben az idényben péntek estig nem hallatott magáról, a római Golden League-viadalon mutatta meg magát először a nagyközönségnek. A versenyt megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, Stuczynski 492-es teljesítménye nem idegesíti, inkább inspirálja. Hogy mennyire, az már a verseny elején kiderült. Csak két másik ugró, a lengyel Monika Pyrek és a német Silke Spiegelburg jutott át azon a magasságon, a 470-en, amelyen Iszinbajeva kezdett. Ezt követően a világrekorder megvárta, amíg ellenfelei kiesnek, és csak a 485-ön tett újabb kísérletet. Könnyedén röppent át a léc felett. A 495-öt másodjára vitte, majd 503-ra emeltetett. Első ugrásával leverte a lécet, másodikra azonban ezt is levegősen teljesítette, és nem lepett meg senkit, amikor azt mondta, úgy érzi, eredményén még jócskán javíthat.

Bár ő volt a nap sztárja, a sorozat egymillió dolláros fődíjára nem pályázhat, mert a női rúdugrás az idén nem Golden League-szám.

A római gálán az amerikai 400 méter gátas Bershawn Jackson és a spanyol 100 méter gátas Josephine Onyia után a szaúdi távolugró, Huszszein el-Szabi is kiesett a jackpotért folyó küzdelemből, így már csupán a horvát magasugró, Blanka Vlasic és a kenyai 800-as Pamela Jelimo reménykedhet a sikerben. Ha ők ketten Párizsban, Zürichben és Brüsszelben is győzni tudnak, megfelezik a hatalmas összeget, ha csak egyikük nyer mindhárom alkalommal, övé lesz az egymillió dollár. Ha mindketten elbuknak, az öszszeg felét azok között osztják szét, akik a sorozat hat állomásából ötön első helyezést szereztek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik