Megírva a csillagokban

Igen, Szőcs Bertalanból, akinél aligha létezik eredményesebb vívóedző. Erre bizonyság a tanítványai által 44 év alatt összegyűjtött 110 olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érem. És valószínűleg rátartibb sem: manapság, 74. születésnapja előtt is olyan a fizikuma, hogy egy húszéves is megirigyelhetné.

Egy deka súlyfölösleg sincs rajta, bár mióta mindkét csípőízületét protézis helyettesíti („Nem is veszem észre, hogy nem az eredeti, olyan tökéletesen sikerült a műtét!” – tapogatja meg a forgóit), már kímélő életmódot él. Nem vízisízik, nem síel, „csak” túrázik. Van a „kistúra” (16 kilométer) és a „nagytúra” (25 kilométer). Hamiskásan jegyzi meg: „Az utóbbi öt évben háromezer kilométert tettem meg, többször is bejártam az országot.”

Szőcs Bertalan pályafutására mondják azt, hogy előre meg volt írva a csillagokban. Anyai nagybátyját Berczelly Tibornak hívták, minden idők legsikeresebb kardcsapatának, a Gerevich Aladár, Kovács Pál, Kárpáti Rudolf, Berczelly Tibor kvartettnek volt beltagja, Berlin, London és Helsinki olimpiai bajnoka.

Bizony, Tibor bátyám, cz-vel, két l-lel, ipszilonnal.

Persze hogy osztályidegennek számítottam a háború után, amikor először ki akartak vinni a főiskolai világbajnokságra, nem is kaptam meg az útlevelet. Később már eredményeimnek hála nem volt gond.

Vérbelibb vívócsalád nem is létezhet az önénél…

Nézze, a géneknek, a családi örökségnek nyilván meghatározó a szerep-k. A tatai edzőtáborban van egy lépcső, a falon megannyi régi vívófotóval, afféle dicsőségtabló. A berlinitől a barcelonaiig nincs olyan olimpia, amelynek az aranyérmeihez ne lett volna köze a családunknak. Vagy Tibor bátyámnak, vagy nekem, a feleségemnek, Morvay Zsuzsának, a lányomnak, Szőcs Zsuzsának vagy az unokám édesapjának, Udvarhelyi Gábornak.

Noha versenyzői pályafutása sem volt sikertelen, hamar az edzősködés vált életcéljává. Kiktől tanulta a szakmát?

Elvégeztem a Testnevelési Főiskolát, síben és úszásban is szakedzői oklevelet kaptam – a vívást nem erőltettem, tudtam, hogy abban előbb vagy utóbb mester leszek. A mesterképzőn Bay Béla, Szűcs János, Hátszegi József és a legendás „Atya”, Vass Imre volt a professzorom. Már 1964-ben meg kellett volna kapnom a mesteredzői titulust – hiszen versenyzőm, Gábor Tamás Tokióban az aranyérmes párbajtőrcsapat oszlopa volt –, de „csak” 1966-ban avattak hivatalosan is mesterré. Harminckét évemmel így is az ország legfiatalabb mesteredzője voltam.

Külföldi vívóktól nem tanult?

Dehogynem. Az akkori szövetségi kapitány, Sákovics József elintézett egy külföldi tanulmányutat. Választhattam Moszkva és Párizs között. A hatvanas évek elején jártunk. Moszkvát választottam.

Nem bánta meg?

Ugyan. A szovjetek akkoriban modernizálták a vívást, abból kiindulva, amit tőlünk tanultak. A tanítványokból mesterek lettek, de hálából semmit sem titkoltak el előttem, minden trükkjüket megmutatták. Abban az időben már duzzogtak a szovjetek, ha a világbajnokságon a nyolc aranyéremből csak ötöt nyertek meg – volt mit tanulni tőlük. Utána persze kétszer Párizsba is eljutottam tanulmányútra, háromszor egy-egy hétre Emil Beck meghívására Tauberbischofsheimbe, egy hónapra Olaszországba. Hét-nyolc évbe tellett, mire kialakítottam a saját iskolámat, a sok stílust ötvözve.

Azt mondják, jórészt a pszichológiának köszönhette eredményeit. És senki sem tudott önnél jobban formát időzíteni.

Sohasem hajszoltam az embereimet a nagy versenyek előtt. Hathetes volt egy edzőtábor, a montreali olimpia előtt a tábor első három hetében úgy meghajtottam Tordasi Ildikót és Kovács Editet, hogy alig álltak a lábukon. Aztán az utolsó héten már nem is engedtem be őket a vívóterembe. S hogy hol itt a pszichológia? Tordasi olyan kivételes versenyzőtípus volt, hogy Montrealban ötször állt a kieséstől egyetlen tusra, s mind az ötször ő győzött. A körmérkőzéses döntő legutolsó asszójában az olasz Maria Collinóval vívta a holtversenyt, négy négy volt az állás, öt tusra ment a csörte. És ekkor Collino pengéje eltörött, s a csonk átszúrta Ildikó sisakját! Ha néhány centivel arrébb megy, Ildikó halott, így csak a fejbőrét sértette fel az acél. Lekezelték a sebet, majd Ildikó bevitte az olimpiai aranyérmet jelentő találatot.

Később ön vezette be hazánkban a női párbajtőrvívást – elsöprő sikerrel –, a sydneyi olimpia óta azonban már sehová sem utazik tanítványaival.

Nem, mert nyolc éve átvettem egy gyerekekből álló csoportot, s a felnőttek közül egyedül Mincza Ildikót tartottam meg. A gyerekek időközben felserdültek, s ifjabb Gátai Róbert – akinek az apját is edzettem –, valamint Szényi Péter korosztályos világversenyekről hozza az érmeket. Mindketten korszakos tehetségek, azt hiszem, a londoni olimpiáig beérnek. Nem szeretném száztíz éremnél lezárni edzői dicsőséglistámat.