Az ob után dönt

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2008.07.09. 06:50
Címkék
A tízpróbázó Zsivoczky Attila élete első olimpiáján, Sydneyben a nyolcadik helyen végzett, négy évvel később Athénban hatodik volt, s azóta egyetlen cél lebegett a szeme előtt, hogy Pekingben dobogóra állhasson. Lehet, hiába?

Pedig két éven át úgy tűnt, egyenes út vezet a pekingi sikerhez. Előbb a 2005-ös helsinki vb-n nyert bronzérmet, majd 2006-ban a göteborgi Eb-n lett második. Ezt követően megműttette fájó Achilles-inát, úgy gondolta, inkább az oszakai világbajnokságon szerepeljen gyengébben, mint a pekingi olimpián. A japán városba csak azért utazott el, hogy teljesítse az olimpiai nevezési szintet, úgy vélte, ezt követően nyugodtan készülhet. Csalódnia kellett. Achillese továbbra is fájt, újabb műtétek következtek, ennek ellenére a téli idény végén már ismét teljes értékű munkát végezhetett. De csak a nyár elejéig.

„Hat héttel ezelőtt elszakadt a talpizmom, azóta nem tudok rendesen futni – mondta Zsivoczky az ob sajtótájékoztatóját követően. – Reméltem, hogy hamar rendbe jön a sérülésem, de most már borúlátóbb vagyok. Tavaly ősszel, a dél-afrikai edzőtáborozás során kezdett fájni a talpam, és addig nem csillapodtak a panaszaim, amíg injekciót nem kaptam. Ettől a gyulladás lelohadt, azt hittem, minden rendben lesz, s két hónapon át úgy tudtam edzeni, ahogyan kell.”

Ennek köszönhetően erőnléte kitűnő, s kondícióját kiegészítő mozgásokkal megpróbálja fenntartani. Úszik, kerékpározik, és rengeteget erősít. Versenyszáma Pekingben szerdához hat hétre kezdődik, ezt megelőzően legalább három és fél hetes panaszmentes időszakra lenne szüksége.

„Azt hiszem, van annyi rutinom, hogy ha rendbe jönnék, megállnám a helyem az olimpián. Két hét kemény munka után másfél hét pihenő megfelelő lenne. Főként az ugrószámokat kellene gyakorolnom, a távolhoz legalább egy nekifutást össze kellene hoznom.”

A jövő hét végi ob-re mindenesetre benevezett, úgy tervezi, hogy súlylökésben és diszkoszvetésben mindenképpen elindul. Ezt követően dönti el, rajtol-e Pekingben.

z utazás előtt két nappal törik el a lába. Egy biztos, ha nem indulhatok, a tévében sem leszek képes megnézni a versenyt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik