Hazatértek Tatáról

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.07.08. 00:43
Címkék

Hétfőn orvosi vizsgálaton és ruhapróbán vettek részt a pekingi olimpiára készülő női válogatott tagjai, majd az itthon játszó kerettagok keddtől a hét végéig klubjukban gyakorolnak. Imre Vilmos, a Dunaferr NK mestere, a nemzeti együttesnél Hajdu János szövetségi kapitány egyik segítője a válogatott mellett eltöltött napok után most egy időre „visszavedlik” klubedzővé.

„Ráhangoló hét előtt állunk, bár felkészülésünk fontos része lesz ez a néhány nap, hiszen csapatunk olimpiára készülő kerettagjai csak augusztus legvégén jönnek újra Dunaújvárosba edzésre – kezdte Imre Vilmos. – Így is akadnak hiányzóink, három játékosunk, Laluska Eszter, Temes Bernadett és Balogh Barbara a főiskolai világbajnokságon szerepel Olaszországban. Természetesen a válogatottnál már két hete nagy intenzitású munkát végző játékosok más jellegű gyakorlatokat végeznek, mint azok, akik kedden kezdik el az alapozó edzéseket, csak a taktikai jellegű feladatoknál dogoznak majd együtt a lányok. Fokozatos lesz a terhelés, keddtől péntekig hat edzést tartunk, aztán a hét végi pihenő után immár a pekingi olimpiára készülő kerettagok nélkül zajlik a munka.”

A jövő héten még Imre Vilmos is Dunaújvárosban marad, kihagyja a válogatott Románia elleni kolozsvári és nyíregyházi felkészülési mérkőzését, s majd a skandináviai túrán csatlakozik ismét a kerethez. Ami a Bajnokok Ligájaselejtezőre is készülő, bajnoki ezüstérmes Dunaferr NK további programját illeti, az együttes végig hazai környezetben, Dunaújvárosban gyakorol, s az olimpia és a bajnoki rajt közötti időszakban kétszer (Győrben és Újvárosban) is rangos négyes tornán vesz részt a magyar aranyérmes Győri Audi ETO, az orosz Lada Togliatti és a BL-döntős osztrák Hypo NÖ társaságában.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: a csapatversennyel zárul a budapesti cselgáncs-vb

Minden más foci
1 órája

„Egy pohár friss vizet!” – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
1 órája

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
1 órája

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
1 órája

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
2 órája

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
3 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik