Bácsi úgy érzi, Eb-győztesként lehet nagyravágyó, így célja az aranyérem

Vágólapra másolva!
2008.07.06. 23:07
Tavalyi világbajnoki hetedik helyét megelőzően a birkózókon kívül nem sokan ismerték Bácsi Péter nevét. A kötöttfogású versenyző azóta megnyerte az Európa-bajnokságot, így ő is reális eséllyel pályázik az olimpiai (arany) éremre.
Most már Bácsival is számolni kell
Fotó: Meggyesi Bálint
Most már Bácsival is számolni kell
Most már Bácsival is számolni kell
Fotó: Meggyesi Bálint
Most már Bácsival is számolni kell

A Nemzeti Sportcsarnok egyik sarkában található a Müller Ferdinánd nevét viselő birkózóterem. Ha éppen nem külföldön turnéznak, akkor itt (esetleg Tatán) készülnek a legjobb magyar birkózók az aktuális világversenyre. Most éppen az olimpiára.

A terem egyik falát tucatnyi kép borítja. És bizony nem mindennapi versenyzők portréja néz le a birkózókra. A falra csak világversenyek győztesei kerülhetnek fel. Így Deák Bárdos Mihály vagy éppen Lőrincz Tamás, Hegedűs Csaba, Polyák Ferenc vagy éppen Repka Attila fotója mellett a sajátját is láthatja.

Itt lesz a helye Bácsi Péter képének is, mivel a 74 kilós versenyző az idén tavasszal Tamperében Európa legjobbjának bizonyult. Martin Gábor, a nemzetközi szövetség fotósa nemrégiben megmutatta a portrét Bácsinak, de a kép és az eredmény(ek)ről tanúskodó tábla még nem került fel a falra.

„Csütörtökön elutazunk a Lengyel Nagydíjra, utána pedig Tatán készülünk, így az olimpiáig talán nem is látom a képet – mondta az FTC birkózója. – De egyúttal remélem, hogy akkor már az olimpiai eredménnyel együtt kerül ki a falra. Megpróbálom úgy intézni, hogy az edzőm mellé kerülhessek, és remélem, nemcsak a csarnok falán, hanem eredmények tekintetében is utolérem, sőt talán túl is szárnyalom.”

Az Eb-arannyal kontinensbajnoki vonalon már Bácsi tart előrébb, a másik két fronton viszont még Sike András a nyerő. Tanítványa vb-7. helyével szemben két bronzérme van, ráadásul ne feledjük, a Fradi mestere Szöulban olimpiai bajnok lett.

A 25 éves birkózó előtt tehát magasan van a mérce, de a szakértők azt mondják, minden esélye megvan a legnagyobb siker elérésére. A hazai mezőnyben – Horváth András és Füredy Levente társaságában – az utóbbi években is rendre ott volt az élmezőnyben, de a nagy áttörést a tavalyi világbajnokság és az idei Európa-bajnoki cím hozta meg.

„Eddig próbáltam megérni – jegyezte meg félig tréfásan Bácsi. – Mindig tűzközelben voltam, tulajdonképpen Horváth Andrison és Füredey Leventén nevelkedtem. Már a hazai mezőnyben is nehéz ellenfeleim voltak, aztán a múlt év végre sikerült, akkor minden összejött. Brassóban megnyertem a Román Nagydíjat, majd következett a világbajnokság, az idén pedig az eddigi legnagyobb sikerem, az Európa-bajnoki cím. Nem ülhetek azonban a babérjaimon, mivel sűrű a hetvennégy kiló, Horváth és Füredy mellett ott van a korosztályos Európa-bajnoki érmes Kun Renátó is, tehát egyszerre gond és szerencse, hogy van utánpótlás.”

Azt mondja, egy pillanatra sem adta fel. Noha korosztályos szinten nem volt kiugró eredménye, a felnőtteknél már időnként elcsípett egy-egy jó helyezést, és állítja, a nagy siker hiánya nem visszavetette, hanem motiváltabbá tette.

Az edzésen megfigyelhettük, hogy Bácsi még térdvédőben dolgozik, mivel az Európa-bajnokság után néhány héttel porcleválás miatt műtötték a jobb térdét. Emiatt néhány hétre ki is esett a munkából, de úgy tűnik, ez nem okoz nagyobb problémát.

Legalábbis Bácsi állítja, már csak óvatosságból viseli a védőfelszerelést. A múlt hét végi Cseh Nagydíjon sem volt már semmilyen problémája. Jól ment neki a birkózás, az elődöntőben a kétszeres olimpiai ezüstérmes svéd Ara Abrahamian állította meg.

Az ne tévesszen meg senkit, hogy a skandináv birkózó 84 kiló, mivel a magyar ezúttal egy kategóriával feljebb lépett szőnyegre. Most viszont már nem lesz kímélet, a Lengyel Nagydíjra már le kell fogynia, igaz, „csak” 76 kilóra, mivel a Pytlasinski-emlékversenyen két kiló súlyengedmény van.

„Most úgy nyolcvankét kiló körül vagyok – árulta el a versenyző. – Amíg a sérülésem miatt nem birkóztam, kicsit megugrott a súlyom, voltam nyolcvannégy kiló is, igaz, az már nem volt normális – bár nemcsak ilyen súlyos, hanem ilyen erős sem voltam még korábban. A mostani fogyasztás jól is jön, nem ragad meg annyira magasan a súlyom.”

Bizony, a súlyával időnként hadilábon áll. Végzettsége vendéglátós, ráadásul ínyencnek tartja magát, s néha előfordul, hogy megszaladnak a kilók. A felső határ 82 kiló, ezen túl már pluszmunka szükséges a tréningeken.

„Sajnos elő-előfordul, de az is csak hasznomra válhat” – tette hozzá. A legjobb fogyasztás pedig az edzés. Az általunk meglátogatott hétfő délutáni, jó másfél órás tréningen egy óra után már nemcsak a versenyzők ruhájából, hanem a szőnyegből is csavarni lehetett volna a vizet.

Pedig ekkor még a délutáni zápornak köszönhetően egészen kellemes idő volt, az igazi kánikula során a teremben negyven fok is lehet. Ahogyan az Eb-bronzérmes Kiss Balázs mondta, ő még étkezés közbeni is képes leizzadni.

Bácsi szerint egy igazán meleg tréningen két-két és fél kiló is lemehet róla. Az alig egyhetes fogyasztás alatt pedig nem épül le az izom, maximum fáradékonyabb az ember, és a következő hét első napjaiban valamivel gyengébb.

A pekingi súlyvesztés mikéntje viszont még bizonytalan. A juniorok voltak tavaly a kínai fővárosban, ahol meglehetősen lehűtötték a termet. A magyar birkózó reméli, a szervezők megtalálják az arany középutat, hogy edzeni és fogyasztani is lehessen.

Persze még ennél is sokkal fontosabb, miként szerepel Bácsi Pekingben. A 74 kiló az egyik legkiegyensúlyozottabb súlycsoport, igazi favoritot szinte lehetetlen megnevezni, sőt egyszerűbb feladat lenne arra a néhány birkózóra tippelni, akiknek a győzelme meglepetésszámba menne.

Európa-bajnoki aranyérme óta minden bizonnyal a magyart is a legjobbak között emlegetik a riválisok. Az ellenfeleket illetően viszonylag kedvező helyzetben vannak a versenyzők, mivel a nemzetközi szövetség honlapjáról rengeteg mérkőzést lehet letölteni, s elemezni a másik stílusát, kutatni a gyengéit.

„A lenti munka döntő lesz, mivel állásból egy percig egy ötvenöt kilós is megáll előttem, vagy én egy százhúsz kilóssal szemben. Mivel így nehéz akciót végrehajtani, az emelések, pörgetések lehetnek a döntők. Jó lenne, ha kicsivel többet küzdenénk állásból, mivel így a szerencsének, illetve a bírónak is nagy szerepe van. Állítólag a korongot is lehetett manipulálni, így most egy zsákból húzzák, de mivel ez szögletes zsák, biztosan lehet megfelelően rázni – elmélkedett egy kicsit a jelenlegi szabályokon Bácsi, majd amikor a várt eredményről faggattuk, először mosolyogva visszakérdezett, hogy nem a csapatéra gondolunk-e. – Nagyon sokat számít, hogy ki milyen napot fog ki, de mindenképpen szeretném megnyerni az olimpiát. Célom, hogy ezt az álmomat megvalósítsam. Utólag lehet, örülnék az éremnek, most viszont nem fogadnám el az ezüstöt sem. Európa-bajnokként lehetek nagyravágyó.”

PROGRAM

A kötöttfogás 74 kilósainak küzdelmét augusztus 13-én rendezik. Magyar idő szerint hajali fél négykor kezdődnek a küzdelmek, a vigaszági mérkőzéseket 10 órától rendezik, háromnegyed kettőkor pedig már az érmekért birkóznak. A versenyen húszan indulnak, a küzdelmek egyenes kieséses rendszerben zajlanak. A döntősök korábbi ellenfelei vigaszágra kerülnek, ennek két legjobbja a két elődöntő vesztesével harcol a bronzéremért.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik