Nem volt többé közös út

A múlt hét végén a Maty-éren sikerült mindhárom számban megszereznie az olimpiai indulás jogát, még sincs irigylésre méltó helyzetben...A múlt hét végén a Maty-éren sikerült mindhárom számban megszereznie az olimpiai indulás jogát, még sincs irigylésre méltó helyzetben...

Miért is? – kérdez vissza Kovács Katalin.

Először is most árgus szemekkel figyeli az ország, vajon mire jut Pekingben, képes lesz-e mindhárom számban maradandót alkotni. Másrészt pedig az elmúlt napokban kapott egykét negatív üzenetet egykori edzőjétől, Fábiánné Rozsnyói Katalintól, ami kellemetlenül érintheti...

A pályafutásom során én már megszoktam, hogy árgus szemekkel figyeli az ország a teljesítményemet. Azt is tudom, hogy vannak kritikusaim, de ahogyan az országos bajnokságon is mondtam már: én vagyok a legnagyobb kritikusa magamnak. Kati néni megjegyzései pedig nem érintenek kellemetlenül, csak nem értem őket.

Melyik részét?

A nevemmel kapcsolatban most sokféle jelző szárnyra kapott. Egyesek, pontosabban Kati néni szerint hálátlan és telhetetlen vagyok, nem érdemlek fair play díjat. És bár több mint egy hónappal ezelőtt emlékeim szerint nem haraggal váltunk el egymástól Szolnokon, most mégis úgy tüntet fel, mint valami közellenséget. Én egyetlen nyilatkozatomban sem bántottam őt soha, most sem tenném.

Nem is várjuk öntől, de az emberek kíváncsiak arra, végül miért is döntött a távozás mellett.

Mert semmi sem volt olyan szép és jó, mint ahogy most egyesek felvázolják. Rengeteg feszültség halmozódott fel a csapaton belül, és nagyon sok jel mutatott arra, hogy a vízen kívül én húzom a rövidebbet.

Nem tudott erről beszélni Fábiánnéval?

Az elmúlt egy esztendőben nem egy és nem két beszélgetést kezdeményeztem Kati néninél, és nem csak a pároskérdésről, bár a konfliktushelyzet alapját ez adta. Ahogy a sportág vezetőségében is fontosnak tartották, én is szerettem volna Natasával párost menni, és jó egy évbe került, mire szövetségi közbenjárással sikerült összehoznunk ezt az egységet. Kati néni akkor azt nehezményezte, hogy nem álltam ki érte. Nagyon sok esetben, szituációban kiálltam mellette, és ebben a helyzetben sem csaptam be őt. És magamat sem, hiszen hatalmas hazugság lett volna a részemről, ha nem küzdök meg ezért a párosért. Tudom, mire vagyunk képesek Natasával, és igenis szerettem volna elérni, hogy megkapjuk a rajthoz állási lehetőséget a válogatókon. Miután ezt elértem, Kati néni azzal a kéréssel állt elém: döntsem el, hogy a három számból melyikben nem indulok el a válogatók során. Már a válogató előtt válaszút elé állított, és bár nekem eszem ágában sem volt a négyest eldobni, mégis azt mondtam, hogy kiszállok a csapathajóból. Ami elég kockázatos döntés volt részemről, hiszen ha az egyest és a párost elbuktam volna, akkor lemaradok az olimpiáról. Ugyanakkor ezek után azt láttam, hogy Benedek Dalma egyesben, párosban és négyesben, vagyis három számban is ugyanúgy készül a válogatókra, vagyis az olimpiára. Nem értettem, és nem is tudtam feldolgozni ezt a helyzetet.

Fábiánné Rozsnyói Katalin azt mondta, már bocsánat a kifejezésért, hogy ön már túl öreg a három számhoz.

Két évvel ezelőtt hat számban indultam a világbajnokságon, tavaly négyben, és az ötszáz négyes után alig több mint fél órával ezer egyesben győztem. Szerintem az olimpiai válogatókon mutatott teljesítményem sem azt sugallta, hogy olyan rozoga lennék. Nem értem, hogy miért kellett már a válogatók előtt letiltani a három számról, és most, hogy bebizonyítottam, képes vagyok rá, miért kell telhetetlenséggel és pénzéhséggel vádolni. Ez vicc. Sportoló vagyok, aki mindent megtesz azért, hogy a maximumot nyújtsa, akinek céljai, álmai vannak. Pontosan ugyanúgy, mint riválisaimnak. Ezért dolgozom, ezért dolgozunk nap mint nap.

Ön szerint mit kellett volna tennie ahhoz, hogy ne így alakuljon az ön és Fábiánné Rozsnyói Katalin közös története, vagy ha úgy tetszik, a női szakág helyzete?

Úgy érzem, túl sok – nevezzük így – háttérbeszélgetés zajlott a csoporton belül, amelyekbe én nem kívántam beszállni. Az a típus vagyok, aki nem szavakkal, inkább az elvégzett munkával igyekszik helyet szerezni magának, aki a bizalmat nem bizonygatja, hanem érezteti. Egy idő után azonban arra eszméltem, hogy az úgynevezett háttérbeszélgetéseknek én látom a kárát, elveszett a bizalom, és így már nem lehetett a közös utat járni. Éppen ezért az ügyet lezártam, és nem is akarok róla többet beszélni.