Williams-csúcstalálkozó?

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.07.02. 14:16
Címkék
Serena és Venus Williams egyaránt sima mérkőzésen jutott a legjobb négy közé női egyesben, míg az orosz Jelena Gyementyjevának és a Szávay Ágnest is búcsúztató kínai Cseng Csiének jobban meg kellett szenvednie a győzelemért.

Mialatt a világranglista első négy helyezettje egymás után potyogott ki a wimbledoni bajnokság női egyesében, a korábban – egyenként – legalább háromszor leírt Williams nővérek legszebb napjaikat idézően meneteltek. Egyikük sem veszített szettet az első négy fordulóban, és bár kimondottan veretes ellenfeleik nem voltak a negyeddöntőig vezető úton (talán Serenának a leszálló ágban lévő francia Amélie Mauresmo elleni meccsét leszámítva), mindenképpen sokatmondó volt a szereplésük.

Mit mondjunk, a legjobb nyolc között sem kerültek túl közel a kieséshez.

Venust ugyan kemény ellenállásra késztette a lassan 32 esztendős Tamarine Tanasugarn, a thaiföldi azonban lehetett bármilyen szeretnivaló jelenség, és küzdhetett bármennyire is teljes elánnal, sok lehetősége nem volt rá, hogy megszorongassa a címvédő, összesen négyszeres wimbledoni bajnok amerikait. Az első szett még csak-csak hozott izgalmakat (főleg amikor Tanasugarn hat bréklabdát hagyott kihasználatlanul egyetlen játékban), de Venus azt is 6:4-re nyerte meg, a másodikra pedig felőrölte a thaiföldi minden ellenállását, így hiába követett el összesen 22 ki nem kényszerített hibát, és szenvedett kisebb lábsérülést, így is gond nélkül jutott a legjobb négy közé. Az elődöntőben a versenyben maradottak között a legelőkelőbben jegyzett teniszező, az ötödik kiemelt Jelena Gyementyjeva lesz az ellenfele, akinek majdnem sikerült elszórakoznia az ugyancsak orosz Nadja Petrova elleni találkozót. 6:1, 5:1-nél gyakorlatilag mindenki azt hitte, ez a meccs már eldőlt. Petrova azonban meccslabdát hárított, elkezdett bátrabban játszani, míg ellenfele hullámvölgybe került, és nagy csatában a rövidítést is elbukta. A harmadik szettben azonban 1:1 után Gyementyjeva négy játékot nyert meg egyhuzamban, és bár Petrova megint feljött 5:3-ra, a szőke Jelena már nem hagyta kiénekelni a szájából a sajtot.

A másik ágon Serena Williams (aki 2002-ben és 2003-ban nyert Wimbledonban, mindkétszer nővérét legyőzve a fináléban) továbbra is mindent elkövet azért, hogy soha életében ne lehessen vacsoravendég a Radwanska családnál. Előbb a fiatalabbik Radwanska lányt, a szabadkártyás Urszulát verte meg a második körben, majd az idősebbet, Agnieszkát Venus oldalán a párosban búcsúztatta el, kedden, egyesben pedig a legjobb nyolc között küldte haza a lengyel lányt – ráadásul nem is mindennapos tenisszel. A találkozóról legyen elég annyit elmondani, hogy mindössze 51 percig tartott, hogy Serena 11 ászt vágott be, és hogy a világranglistán 11., élete második Grand Slamnegyeddöntőjét játszó Radwanska még csak nem is teniszezett rosszul – így kapott ki 6:4, 6:0-ra… Ez Cseng Csie számára sem ígér sok jót, bár ő már attól is eufórikus állapotban lehet, hogy a legjobb négy közé bejutott. Az előző körben Szávay Ágnest búcsúztató kínai most is hozta stabil és kemény teniszét, de most sem ártott neki, hogy a háló másik oldalán azért nem volt minden rendben. Az igencsak temperamentumos cseh Nicole Vaidisovától (nála jobban senki sem tud ütőt törni a női mezőnyben) ugyan az is meglepetés, hogy idáig eljutott (elvégre a 19 éves lány sírnivaló évet tudhat magáénak, pedig volt már hetedik is a világranglistán), de Cseng ellen megmutatta, milyen az, ha nem megy neki a játék. Az első szettben kétszer vesztette el a szerváját – mindkétszer kettős hibával –, miközben hat bréklehetőséget szórakozott el. A második felvonást összekaparta valahogy, de a harmadikban ismét hibát hibára halmozott (pörölt is magával), így 6:2, 5:7, 6:1-re kapott ki – volt olyan adogatójátéka, amelyet kizárólag önhibákkal veszített el.

A legjobb négy között Venus Williams tehát Gyementyjevával, Serena Cseng Csiével találkozik – nem lenne nagy meglepetés, ha a Grand Slamek történetében hetedszer is Williams–Williams finálét rendeznének.

Eredmények a 18. oldalon

Legfrissebb hírek

Kézilabda: rekordhosszúságú eltiltást kapott az ellenfele orrát törő osztrák játékos

Kézilabda
50 perce

Birkózás: Végh Richárd nagy álma a következő olimpia

Birkózás
55 perce

„Arteta nagy barátom, de...” – Luis Enrique a PSG továbbjutása után

Bajnokok Ligája
1 órája

Címlapsztori: jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője

Labdarúgó NB I
1 órája

NB II: ismét képernyőre kerül a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
1 órája

„Miért ne? Csak rajtunk áll” – Terbócs István szerint meglepetést okozhat hokiválogatottunk a németek ellen

Jégkorong
1 órája

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Aranykorszakait idézi veretlenségével az ETO

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik