Egyre több tesztjátékos

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2008.07.01. 01:58
Címkék

Lejátszotta második felkészülési mérkőzését az Újpest. A Bükfürdőn edzőtáborozó lila-fehér együttes hétfőn az ukrán bajnokságban legutóbb a tizedik helyen végző Karpati Lvivvel csapott össze. Szentes Lázár ezúttal azokra volt kíváncsi, akik szombaton az orosz Tom Tomszk ellen elveszített találkozón nem vagy csak keveset játszottak. A kezdőcsapatban kapott helyet Szabó Bence, a korábbi újpesti elnök, olimpiai bajnok vívó Szabó Bence fia is, viszont kénytelen volt kihagyni a mérkőzést a próbajátékon lévő brazil Jucemar, aki combizomsérüléséből lábadozik.

A mérkőzésen az ukránok – akik összesen 13 cserejátékost neveztek a mérkőzésre – szereztek vezetést, ám még az első félidőben sikerült egyenlítenie Vermes Krisztiánnak, aki az edzőtábor utáni napon, július 6-án utazik a holland Sparta Rotterdamhoz orvosi vizsgálatra, amelyen ha mindent rendben találnak, egy évig a piros-fehér csapat futballistája lesz.

A fordulás után tovább folytatódott a fiatalítás a liláknál, hiszen pályára lépett Wilson Electo. A Vasastól a télen szerződtetett futballista édesapja kubai, de a játékos Magyarországon született. A középpályás néhány napja került fel a lila-fehérek első keretéhez, s vele együtt öszszesen öt olyan futballista kapott lehetőséget, aki az elmúlt szezonban csak az Újpest utánpótláscsapatában szerepelt.

Szentes Lázár együttese legközelebb csütörtökön lép pályára Bükön, akkor a szlovákiai Banská Bystrica lesz a csapat ellenfele.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Dunaújváros olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

Jégkorong
1 perce

Akik nélkül nincs Magyar Nagydíj: a háttércsapat elismerése

F1
15 perce

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
31 perce

Triatlon szupersprint ob: az Újbuda nyerte a vegyes váltók viadalát

Egyéb egyéni
47 perce

Hazai sikerrel zárult a Finn-rali

Egyéb autó-motor
1 órája

Különleges búcsúztatás – Szon a könnyeivel küzdve köszönt el

Angol labdarúgás
1 órája

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
1 órája

Török Lilly a spanyol élvonalbeli kézibajnokságba igazolt

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik