Közeledik az Eb-hajrá, de egy napra ismét Zidane került a középpontba

Vágólapra másolva!
2008.06.23. 06:59
Két éve még a világbajnokság (egyik) legjobb játékosa volt, ma már csak bemutatókon láthatjuk őt játszani. Zinedine Zidane egy ilyen rendezvényen vett részt Bécsben, a spanyol-olasz negyeddöntőnek helyet adó városban, a nagy meccs délutánján. Zizou egykori szponzora és jelenlegi „munkahelye”, az adidas szervezésében látogatott az osztrák fővárosba, ahol sajtótájékoztatót is tartott, melyen megtudhattuk, amit eddig is tudtunk, hogy egyik legfontosabb feladatának a nehéz helyzetben lévő gyerekek támogatását tartja. Talán kevésbé ismert dolog, hogy a Juventus és a Real Madrid egykori karmestere jelenleg is szoros kapcsolatban áll a német sportszergyártó céggel, és napjaink legnagyobb játékosainak tervez cipőket.
"Kicsiben", de a pályán: Zidane Bécsben tartott bemutatót
Fotó: Reuters
"Kicsiben", de a pályán: Zidane Bécsben tartott bemutatót
"Kicsiben", de a pályán: Zidane Bécsben tartott bemutatót
Fotó: Reuters
"Kicsiben", de a pályán: Zidane Bécsben tartott bemutatót

Zinedine Zidane még ma is tömegeket vonz. Erről győződhettünk meg a bécsi Múzeumnegyedben, ahol bemutatót, majd sajtókonferenciát tartott, a franciák világ- és Európa-bajnoka.

VÁLASZOL: ZINEDINE ZIDANE

– Mi a véleménye az Európa-bajnokságról, a színvonalról?
– Őszintén szólva az utóbbi időben sem a televízióban, sem élőben nem nagyon néztem futballmérkőzést, de az Eb miatt erre is szakítottam időt. A torna remek, a holland–orosz összecsapás ezen belül is kimagasló előadás volt, amelyen az oroszok megérdemelten jutottak tovább. A tízes számú játékosuk kivételes labdarúgó, elnézést, de képtelen vagyok helyesen kiejteni a nevét – mondja Andrej Arsavinról.
– Ami a portugálokat illeti: mi a véleménye Cristiano Ronaldóról, illetve esetleges Madridba szerződéséről?
– Ronaldo eredményei önmagukért beszélnek, BL-győztes, kivételesen gyors és sokoldalú futballista. Ettől függetlenül a Real játékosaként újabb magaslat vár rá, amit meg kell hódítania. Ha a Real igazán akar valakit, megszerzi, akár úgy is, hogy többet fizet a kiszemeltért, mint annak idején értem…
– Hazája csapatáról még nem beszélt…
– A francia válogatott kiesése nem csak a szikár tény miatt érintett mélyen. Az, hogy az ismert körülmények között, győzelem nélkül búcsúzott az együttes, azért is fájó, mert a barátaim estek ki. A kiesésnél is jobban bánt néhány vélemény: a kritikusok elfelejtik, hogy az „old boyoknak” minősített labdarúgók milyen sikereket értek el. Henryék most is úgy akarták a diadalt, mint tíz éve. Nem sikerült.
Zidane mindig is szívén viselte a nehéz helyzetben lévő gyermekek sorsát, amit rendszeresen be is bizonyít. Az adidas reklámarcaként vezető szerepet vállalt a Right To Play mozgalom népszerűsítésében. Ennek a programnak a része a Red Ball nevet viselő kampány, melynek keretében kis méretű piros labdákat adnak el, és az ebből keletkező profitot hátrányos helyzetű – leginkább a harmadik világban élő – gyermekek támogatására (sportolási lehetőség és az egészséges életmód biztosítása, a tehetségek felkarolása) fordítják.

Ezek tudatában nem volt meglepő, hogy Zizou szó nélkül elfogadta a bécsi rendezvényre való meghívást, melynek a szervezők a Zidane Day (Zidane Nap) elnevezést adták.

A mintegy öt órás program első felében az algériai származású klasszis trükköket mutatott be, és rövid tréninget tartott azon szerencsés gyerekeknek, akik részt vehettek a számukra valószínűleg örök élményt nyújtó eseményen.

Ezt követően bemutató mérkőzést játszottak a fiatalok, melynek első félidejében az egyik, a másodikban pedig a másik csapatot erősítette a FIFA által háromszor is a világ legjobb játékosának megválasztott játékos. Tette mindezt tűző napsütésben, végig mosolyogva és a gólok után a kissrácokkal rendre „lepacsizva”.

Még talán annak az ifjoncnak is kellemes emlékként marad meg ez a délután, akit Zizou az mérkőzés utolsó másodpercében közepesen erős lövéssel arcon talált. A lövésből amúgy természetesen gól lett, és az talán még természetesebb, hogy az eset után a kopasz sztár azonnal elnézést kért a „fejlövésért” a sértettől.

Késő délután egy sajtókonferenciával zárult a Zidane Day, melyen a főszereplő beszélt az esti spanyol-olasz meccsről (szerinte ez a találkozó előre hozott döntő volt), szót ejtett a francia kapitánykérdésről (fogalma sincs ki lesz Raymond Domenech utódja, de Didier Deschamps szerinte jó választás lenne), azonban a két évvel ezelőtti vb-döntőn Marco Materazzival történt afférjáról nem volt hajlandó társalogni (a témát lezárta egy „Az már a múlt.” tőmondattal.

Elmondása szerint élvezi, hogy olyan dolgokat csinálhat, amikre profi pályafutása alatt nem jutott ideje. Ezen tevékenységek közé tartozik az a „részmunka” is, melynek keretében az adidas futballcipőinek fejlesztését végzi.

Hogy ezen a területen sem vall szégyent, arra bizonyíték, hogy a segítségével megtervezett és legyártott cipőkben futballozik többek között Michael Ballack, Steven Gerrard és David Beckham is. Így amikor az ő játékukat csodáljuk, akkor jusson eszünkbe, hogy egy-egy jó mozdulatukhoz Zidane szakértelme is hozzájárult.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik