Zsiga Gyula Podgoricába tart

H. L., S. J.H. L., S. J.
Vágólapra másolva!
2008.06.22. 00:35
Címkék

A montenegrói lapok tényként közlik: az egyik leghíresebb és legsikeresebb magyar edző, Zsiga Gyula két évre a női BL-induló Buducsnoszt Podgoricához szerződött. A Vijesti sportrovatában közölt cikk címe: Zsiga Gyula a kispadon – a Buducsnosztnál megoldódott a trénerkérdés. A szakember a szlovén Tone Tiselj utódja lesz, aki hazatért, és a jövőben a férfi BL-induló Celjét dirigálja. Néhány hete az orosz Alekszej Gumjanovval is tárgyaltak a podgoricai vezetők, ám ő végül meggondolta magát, és még egy évig hazájában, a női bajnok Lada Togliatti élén marad. A montenegróiak szerint Zsiga Gyulával – a Ferencváros, illetve korábban a Dunaferr sikerhalmozó edzőjével, a női válogatott volt másodedzőjével – könnyebben ment az egyeztetés, gyorsan létrejött a megállapodás. A szakembert jól ismerték a podgoricaiak, mert az előző évadban a Buducsnoszt a BL-ben találkozott a Budapest Bank-FTC-vel (a hazai együttes nyert a legendás Moracsa-csarnokban és a Népligetben is).

Zsiga Gyulával együtt új sportigazgató érkezik: AlekszandraAnica Djurovics korábban a „plávik” jobbszélsője volt, és sérüléséig együtt játszott a Podgorica mai igazgatójával, a legendás Maja Bulatoviccsal.

„A hír majdnem tökéletesen megfelel a valóságnak, csak kissé előreszalad – mondta lapunknak Zsiga Gyula. – Remek szerződési ajánlatot hozott Podgoricából menedzserem, Szörnyi Attila, és várhatóan alá is fogom írni a megállapodást. Egyelőre azonban szabadságomat töltöm, s csak a jövő hét közepén megyek Montenegróba, hogy minden kérdést pontosan tisztázzak. A kétéves szerződést csak ezután írom alá.”

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
8 perce

Erste Liga: két mérkőzésre eltiltották a Dunaújváros játékosát

Jégkorong
10 perce

Völgyi Péter: Saját árnyékunkat átlépve lehet megverni a Valenciát

Kosárlabda
27 perce

Új válogatott versenyt indít az EHF, olimpiai kvótát érhet a jó szereplés

Kézilabda
36 perce

NHL: Crosby lett a Penguins történetének legeredményesebb hokisa, Marchand-t ünnepelték Bostonban

Jégkorong
40 perce

Európa-liga: most már elég „csak” jól játszani az osztrák csapat ellen

Európa-liga
58 perce

Kellemetlennek ígérkező feladat előtt a Szeged és a Veszprém is

Kézilabda
1 órája

Erste Liga: az Egyesült Államokba szerződött a DEAC pontkirálya

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik