Fejlesztenék a sportágat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.06.21. 01:17
Címkék

A magyar, a lengyel és a német kajak-kenu szövetség vezetői a duisburgi Világkupán tárgyaltak a sportág jövőjéről és olimpiai programjáról. Német javaslat, hogy az 500 métereket a 200 váltaná fel az ötkarikás játékokon, ám a változtatásra legkorábban csak 2016-ban kerülhetne sor. Az olimpiai műsorral kapcsolatban a három szövetség egyértelműen kinyilvánította, hogy a női számok arányát növelni kell, de azt a következő időszak dönti el, hogy a kenu vagy a férfikajak rovására. A kenuban az a cél, hogy a nemzeti és a nemzetközi viadalokon is növekedjen a versenyzők létszáma. Schmidt Gábor főtitkár tájékoztatása szerint a magyar szövetség kifejezetten ellenezte a németek azon felvetését, hogy a négyesek kerüljenek le az olimpiai programról. Megegyezés született abban is, hogy a Világkupákat erősíteni kell egyfajta GPsorozat létrehozásával, pénzdíjjal és állandó GP-ranglistával, és abban is, hogy 200 méteren, esetleg még rövidebb távon a nagyobb városokban szintén pénzdíjas sprintversenysorozatot kell tartani az év legjobb sportolói részvételével.

Legfrissebb hírek

Ismét Vladimir Radenkovics a Diósgyőr vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 perce

Szűcs Tamás: A következő idényben ennél többet kell nyújtanunk

Labdarúgó NB I
11 perce

Premier League: hosszú eltiltás várhat a doppingolással vádolt Chelsea-szélsőre

Angol labdarúgás
13 perce

Hatodszor rendezték meg a Gőgh Kálmán-emléktornát

Minden más foci
46 perce

Halle: 400. győzelmét aratva jutott be a nyolc közé Medvegyev

Tenisz
49 perce

Nem indulhatnak orosz szánkósok a 2026-os téli olimpián

Téli sportok
55 perce

Sporttörténelmi pillanat: a klub-vb-n alkalmazták először a nyolc másodperces szabályt – videó

Klub-vb
1 órája

Belgiumba szerződött az MTK korosztályos válogatott kapusa

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik