Mindenki másképp csinálja

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.06.19. 00:41
Címkék
A hölgyeknél pekingi olimpikonjaink fémjelzik a mezőnyt az országos öttusabajnokságon: Vörös Zsuzsanna és Gyenesei Leila számára az olimpiai felkészülésben fontos állomás a székesfehérvári viadal. A férfiaknál viszont sem Balogh Gábor, sem Horváth Viktor nem áll rajthoz – más-más okból, de egyazon cél érdekében –, hogy augusztusban a csúcson lehessenek.

A május végi, felemásan sikerült magyarországi világbajnokság után – amelyen a női csapat bronzérmes lett, Gyenesei Leila pedig hatodik –, két héten át nem is látta a versenyzőket Kulcsár Antal, a hölgyek szövetségi kapitánya. Ezért nyilvánvalóan nem az a cél, hogy a magyar bajnokságon Vörös Zsuzsannáék életük produkciójával lepjék meg a publikumot, ahogy a kapitány fogalmazott: „Valahol el kell kezdeni.” Mármint a Peking előtti

közvetlen felkészülést. Az olimpiai címvédő Vörös Zsuzsanna lelkét és hangulatát a budapesti vb-n szerzett 17. helye után a mesterével folytatott beszélgetések hozhatják helyre.

„Az országos bajnokságon azt nézzük meg, hogy az energiabefektetéstől függően milyen eredmények születnek – mondta Kulcsár Antal. – Ez alapján határozom meg július derekáig, vagyis a moszkvai Európa-bajnokságig a munkát, de a kontinensbajnokságon is külön feladatokat kapnak a versenyzők. Ott sem elsősorban az eredmény lesz a fontos, hanem az, amit látok tőlük. »Edzésversenynek« szánom, nem tervezem, hogy már akkorra formába hozzam őket.”

A fiatal Gyenesei Leilának az tesz jót, ha minél többet versenyez, a rutinos Balogh Gábornak – a szakemberek szerint – viszont az, ha minél kevesebbet. Márpedig Sydney olimpiai ezüstérmesének egyetlen nagy cél lebeg a szeme előtt: a nyári játékok aranyérme. És amint Pálvölgyi Miklós, a férfiak szövetségi kapitánya elmondta, nem szabad sorozatterhelésnek kitenni.

„Már az év elején írásba adtam, hogy az olimpikonok sem az országos bajnokságon, sem az Európa-bajnokságon nem indulnak – mondta a szakember. – Horváth Viktor vádlisérülése gyógyulását amúgy sem szabadna sürgetni. Távollétükben Tibolya Péter és Marosi Ádám számít esélyesnek szombaton.”

Legfrissebb hírek

A tekvandós Salim család két éremmel gazdagodott

Egyéb egyéni
1 perce

Szinte végig vezetett a helyosztón U19-es férfi kézicsapatunk, amely 7. lett a vb-n

Kézilabda
9 perce

Az előző idényben négy BL-meccset vezetett az ETO Rapid elleni meccsének bírója

Európa-konferencialiga
59 perce

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
1 órája

Angyal Dániel: Soha rosszabb évem ne legyen!

Vízilabda
1 órája

Kurucz Levente: Mindenképp dobogót akarunk!

Kajak-kenu
2 órája

Strandröplabda: két 17. hely a badeni U22-es Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Mészáros János elégedett a magyar csapat csengtui teljesítményével

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik