Beérné a dobogóval

Dayron Robles sokkolta a kínaiakat… A pekingi rendezők hazai olimpiai kampányukat Liu Hsziangra építették, arra az atlétára, aki négy évvel ezelőtt Athénban világrekorddal (12.91) győzött a 110 méteres gátfutásban. A 24 éves versenyző a szám toronymagas esélyesének számított, hiszen két évvel ezelőtt tovább javította a világcsúcsot (12.88), tavaly győzött az oszakai világbajnokságon, s az idei fedett pályás világbajnokságon is ő lett az első.

Nyilvánvaló volt, hogy a játékok reklámozására ő a legjobb választás, Kínában a neve egyet jelent az olimpiával, a hazaiak legjobban fizetett sportolója, lábát több millió dollárra biztosították, az egyetemi tanárok hozzá alkalmazkodnak, az edzőtáborban adnak neki órát, nehogy bármi akadálya legyen annak, hogy a kínai ikon Pekingben ismét a dobogó legmagasabb fokára álljon.

Erre jön a 21 éves Dayron Robles, s két hónappal az olimpia előtt 12.87 másodpercre javítja a világrekordot. A kubai gátfutó persze nem a semmiből bukkant elő, már tavaly 12.92 másodpercet tudott, negyedik volt a világbajnokságon, az idén télen pedig ő volt a fedett pályás világbajnokság első számú esélyese. Csarnokban 60 gáton 7.33 másodpercet futott, ezzel az örökranglista második helyére került, és csak három századmásodperccel maradt el a világrekordtól. A valenciai előfutamban azonban ügyetlenül versenyzett, azt hitte, hogy visszalőtték a rajtot, megtorpant, s észbe kapva hiába iramodott meg, kiesett. Ilyen hibát többet nyilván nem követ el, s Ostravában elért világrekordjával szabadtéren is a gátfutás első számú esélyese lett.

Robles tízévesen kezdett el atlétizálni, s bár az edzők azonnal a gátfutás felé irányították, ő jobban szeretett volna magasat ugrani. Csak négy évvel később adta be a derekát, ettől kezdve a gátfutásra összpontosított, s az eredményei rohamosan javultak. Tizenhét évesen hatodik volt az ifjúsági világbajnokságon, egy évvel később a juniorok között ezüstérmet nyert, 19 évesen pedig a helsinki világbajnokságon az elődöntőig jutott. Egy évvel később a kubai bajnokságon győzött, ami azért nagy szó, mert ez a kis nemzet bővelkedik kiváló gátfutókban.

„Mióta bekerültem a válogatottba, Anier García a példaképem – nyilatkozta akkoriban Robles. – Nemcsak mint atlétát tisztelem, emberként is felnézek rá. Yoel és Yuniel Hernández ugyancsak nagy hatással volt rám, miként a nagy elődök, Alejandro Casanas, Emilio Valle, Erik Batte és a korábbiak.”

García, Sydney olimpiai bajnoka és Athén bronzérmese 13.00 másodperccel tartotta a kubai rekordot, amelyet Robles ugyancsak két éve állított be. A feltörekvő ifjú tavaly már 12.92-es időt ért el, ilyen előzmények után tehát nem is olyan váratlan ez a világrekord. Robles számított a 110 méteres gátfutás csúcsának megjavítására, igaz, úgy vélte, nemcsak ő, hanem rajta kívül még néhányan képesek erre.

„Amíg én májusban a kubai válogatottal Ecuadorban edzőtáboroztam, David Oliver Dohában 12.95 másodpercet futott. Tudtam, ha versenyben akarok lenni vele és a többiekkel, nekem is javulnom kell. Szerencsére semmiféle sérülés nem zavarta a munkámat, a körülmények viszont különösen jók voltak. Ismét edzésbe állt Anier García, s vele meg Yoel Hernándezzel készültem a szabadtéri idényre. Ebből a rivalizálásból csak jó eredmény kerekedhetett. Ostravába azzal az elhatározással utaztam, hogy kárpótolom a rendezőket tavalyi gyengébb szereplésemért. A versenyen éreztem, hogy jól rajtoltam, azt is, hogy gyorsan futottam, mégis sokkolt, amikor a futóórán az eredményemet megláttam.”

Pedig először nem is a 12.87 másodperc jelent meg az időmérőn, Robles a befutáskor még azt hitte, hogy csupán beállította a világcsúcsot. Bár később kiderült, hogy egy századmásodperccel Liu Hsziangnál is gyorsabb volt, az olimpiáról továbbra is óvatosan nyilatkozott.

„Sokan vagyunk, akik képesek tizenhárom másodpercen belüli eredményre, s nem szabad elfelejteni, hogy Pekingben Liu otthon lesz. Biztos vagyok benne, hogy a gátfutás döntőjére tele lesz a stadion, így az én legfőbb feladatom az lesz, hogy a saját futásomra összpontosítsak. Mivel csak huszonegy éves vagyok, biztos, hogy a pekingi nem az utolsó olimpiám lesz, és bárhogy is szerepeljek, a játékok után megy tovább az élet. Mégis szeretnék valami nagyot produkálni, jó lenne a dobogóra állni, folytatni a kubai hagyományokat. A világcsúcsnak azért örülök különösen, mert az edzőm, Santiago Antúnez tanítványai már mindenféle érmet nyertek világversenyen, de én vagyok a mester első világrekordere.”