Készülnek a kupára

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2008.06.15. 00:49
Címkék

Hogy mekkora utat tett meg a Győri ETO FC egy év alatt?

Nem kicsit, ha figyelembe vesszük, hogy a csapat a 2006–2007-es bajnokságban a tizenharmadik helyen végzett (mindössze két ponttal megelőzve a már kieső PMFC-t), a június 2-án befejeződő versengést pedig bronzérmesként zárta. Hasolóan sikeres szereplésre legutóbb 22 esztendeje volt példa: akkor a Verebes József irányította gárda léphetett fel a dobogó harmadik fokára.

Tavaly nyáron a győri elöljárók a negyedik–nyolcadik hely valamelyikére várták a labdarúgókat, aztán az őszi hatodik helyet követően még arra is reális esély volt, hogy a csapat bajnok lesz, hiszen hét fordulóval a bajnokság befejezése előtt csak egy pont hátrányban volt az éllovas MTK-val szemben. A történet vége ismert: bronzérmes lett az ETO.

Ami bravúr volt az idén, az jövőre már elvárás.

„Amikor egy éve elkezdtük a közös munkát, azt mondtuk, a negyedik–nyolcadik hely valamelyikén kell végeznünk, a második év végére azonban a csapat számára a dobogó, illetve a nemzetközi szereplés kiharcolása a cél – mondta a felkészülést hétfőn kezdő ETO trénere, Egervári Sándor. – A reményekből hamarabb lett valóság, de ettől még nem változik semmi körülöttünk. A futballistáknak két hét pihenő jutott, ami nem sok, ám nem bánkódunk, mert a szabadság az UEFA-kupa-szereplés miatt rövidült meg.”

Hogy ki lesz a Győri ETO ellefele a sorozatban, az július 1-jén a Nyonban rendezendő sorsoláson derül ki, az viszont biztos, hogy a párharc mérkőzéseire július 17-én és 31-én kerül sor. A győriek a felkészülés során csak külföldi ellenfelekkel meccselnek (25-én az osztrák Parndorf, 28-án egy lengyel vagy ukrán rivális, július 2-án az osztrák Mattersburg, 5-én a szlovákiai MFK Kosice, 10-én pedig az ukrán FK Zakarpattja ellen).

Eddig egyetlen új igazolás van: Pintér Attila Kaposvárról érkezett – várhatóan háromnégy játékos követi még. Ugyanakkor az utánpótlás-válogatott Varga Róbert valószínűleg távozik, a védőnek Belgiumból van ajánlata.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik