Van Nistelrooy-gól: Puhl Sándor továbbra is köti az ebet a karóhoz

Vágólapra másolva!
2008.06.10. 17:41
A sporttv-nek adott nyilatkozatában Puhl Sándor továbbra is állítja: a holland válogatott olaszok elleni első gólja szabálytalan körülmények között született. Bár az olasz szurkolókon kívül az egész világ állítja, a gólt meg kellet adni, a négyszeresen a világ legjobb játékvezetőjének választott Puhl hajthatatlan.
A gól utáni pillanat
Fotó: Reuters
A gól utáni pillanat
A gól utáni pillanat
Fotó: Reuters
A gól utáni pillanat

Az Európa-bajnokság eddigi legjobb és leglátványosabb találkozóját követően egy jelenet borzolta a nemzetközi futballélet idegrendszerét. A holland válogatott 3–0-ra nyert az olasz csapat ellen, az első találat azonban továbbra is vitatéma.

Az UEFA álláspontja szerint szabályos volt Ruud van Nistelrooy találata. Puhl Sándor azonban továbbra is más véleményen van.

„Ha egyébként szabályos gól volt, miért kellett kommünikét kiadnia az UEFA-nak” - kérdezett vissza igen gyenge indokot felhozva a témával kapcsolatban a sporttv beszélgetős műsorában Puhl Sándor.

„Nálam ez ma is leshelyzet” – tette hozzá a négyszeresen a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Puhl.

Puhl továbbra is ragaszkodik álláspontjához. Ugyan ő is elismeri, hogy direkt nem vonhatja ki magát a játékból a labdarúgó azzal, hogy kilép az alapvonalon túlra. Az azonban más helyzetet generál, hogy egy másik labdarúgó (jelen esetben ugyebár Buffon) tesszi ki a pályáról társát.

Persze ezen logika szerint, ha mondjuk Van Nistelrooy vezetné a kapura a labdát, Buffon pedig a kapujából kivágtázva összefutna saját védőjével, és mindketten földre rogynának, a holland csatár nem rúghatná be az üres kapuba a labdát.

Vagy például mi a helyzet akkor, ha egy szöglet előtti helyezkedésnél saját játékosát némileg arrébb löki egy csapattárs. Akkor az ellenfelet kellene büntetni?

Mindenesetre az ember görcsös ragaszkodása a saját igazához néha hamis értékítéletet szül. De ez is csak egy vélemény.
Legfrissebb hírek

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:07

Ülőröplabda Eb: magyar vereség a nyitányon

Röplabda
2025.07.28. 15:09

Öttusa Eb: bronzérmes női váltóban Eszes Noémi és Mészáros Emma

Egyéb egyéni
2025.07.27. 13:45

Öttusa Eb: Bauer Blanka bronzérmes Madridban; magyar arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 12:51

Vitorlázás: Érdi Mária Los Angelesben készül az Eb-re

Egyéb egyéni
2025.06.30. 15:29

Videó: így szólt a Himnusz az Európa-bajnok kardcsapatnak

Egyéb egyéni
2025.06.17. 22:05

Huszonöt éremmel zártak a mieink a szumó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.05.26. 09:11

Haaland: Nehéz élesnek lenni, amikor hetvennél is több mérkőzést játszol

Angol labdarúgás
2024.07.31. 10:11
Ezek is érdekelhetik