9-1-gyel lett kupagyőztes a Loki

„Úgy illik, úgy illik, megvillan a kis Csillik!” – kiabálta jó kétszáz cigándi szurkoló a Sport TV-kupa döntőjének első perceiben. A Borsod megyei kisváros csapata a Velence ellen játszotta a „kicsik” fináléját, amelyben az MK-ban a legtovább jutó, nem NB-s gárdák találkoztak. A „kis Csillik”, azaz Csillik Gyula azonban sokáig nem villant meg, sokkal jobban játszott a Fejér megyei bajnokság győztese, a Velence, s egy perccel a szünet előtt két góllal is vezetett. Vécsi Gábor aztán a szünet előtti másodpercekben szépített, míg a 89. percben teljesült a cigándi sokaság óhaja, jött a Csillik-villanás, így következhettek a Sport TV-kupa sorsát eldöntő tizenegyesek. A szétlövést pedig a Cigánd bírta jobban idegekkel, s hogy mindez nem rutin kérdése, bizonyítja, hogy velencei részről a sok nagy csatát megélt játékos-edző, Keller József is rontott. Önfeledten ugráltak a pályán a sárga mezes borsodiak.

Cigánd tehát ünnepelhetett az Oláh Gábor utcai stadionban, ám nem mondható el ugyanez a Magyar Kupa-döntő visszavágójára érkező, mintegy hatvantagú Honvéd-táborról. Az egy héttel ezelőtti, Bozsik-stadionban rendezett s 7–0-s debreceni győzelemmel végződő első meccs után persze az is dicséretes, hogy ennyien elutaztak a visszavágóra. Igaz, hamar kiderült, hogy leginkább azért vállalták az odavisssza majd ötszáz kilométeres túrát, hogy élhessenek az alkotmányban is rögzített szabad véleménynyilvánítási jogukkal: Vad II István épphogy jelt adott a kezdésre, máris rázendítettek a Honvéd tulajdonosát gyalázó nótájukra.

A lelátón sokszoros túlerőben levő debreceni drukkerek természetesen sokkal pozitívabban álltak a visszavágóhoz, amin nem is csodálkozhatunk. Ráadásul közvetlenül a kezdés előtt köszöntötték a Loki ligacsapatát, az NB III Tisza-csoportjában toronymagasan az élen végző DVSCDEAC-ot, azaz minden adva volt az ünnepi hangulathoz.

Pedig a hazai szurkolók nem is tudták, hogy a 2008–2009-es évad rajtjára jelentősen javulhat a stadion infrastruktúrája, hiszen a létesítményt üzemeltető közhasznú társaság vezetői éppen a meccs napján jártak a Dunántúlon, hogy új eredményjelző tábla vételéről tárgyaljanak, a régi ugyanis tavaly nyár óta nem működik, hónapokkal ezelőtt le is szerelték.

A becsületéért harcoló fővárosi együttes Pomper Tibor bombaszabadrúgásával a kilencedik percben megszerezhette volna a vezetést, ám a Honvéd gazdasági vezetőjének akkor sem kellett volna a bankba indulnia a döntő első meccse előtt beígért, fejenként egymillió forintos prémium miatt, ha a jobb kapufa és a keresztléc találkozásánál csattanó labda beakadt volna a felső sarokba.

„Már csak hatot kell rúgniuk, és jöhet a hosszabbítás” – szellemeskedett mosolyogva néhány debreceni érzelmű néző, amikor a 38. percben Filó Tamás megszerezte a Honvédnak a vezetést, az azonban egyértelmű volt, hogy a vendéglátók – a pályán és a nézőtéren – nem erre számítottak. Szünetben a hosszú úttól megfáradt vendégszurkoló elszunyókált a lelátón, s akkor sem riadt fel, amikor folytatódott a játék, igaz, nem is volt miért felkelteni. Pechjére a legrosszabbkor magától is felébredt. Alighogy kidörzsölte az álmot a szeméből, jó két perc alatt fordított a DVSC. Ahogy a drámákban: ha egy fegyver ott van a színpadon, annak el is kell sülnie. A színházi igazságot tényszerűsítve a sérülése után még erősen bicegő Sándor Tamást nem véletlenül ültette le Herczeg András a kispadra. A debreceniek csapatkapitánya a kilencvenedik percben hatalmas üdvrivalgás közepette bicegett be a pályára, sőt még labdába is ért, majd ötödik kupadöntője után átvette a serleget – karrierje során először.