Kovács Zoltánt elküldték

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2008.06.04. 01:21
Címkék
Nincs abban semmi különös, hogy a bajnoki negyedik hellyel csalódást okozó Újpesttől kilenc labdarúgót küldenek el. Az azonban már meglepő, hogy közéjük került Kovács Zoltán csapatkapitány, a klub legnépszerűbb játékosa is.

Megtörtént, amiről sokan azt gondolták, hogy sohasem fordulhat elő: a hivatalos közlemény szerint az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott Kovács Zoltánnal. A 34 éves játékos több mint tíz éve igazolt a Megyeri útra, és pontosan száz gólt szerzett lila-fehérben bajnoki mérkőzésen. Ezenkívül külföldre szerződésével három alkalommal mentette meg az Újpestet a csődtől, hiszen a görög PAOK Szaloniki, a francia Chateauroux, majd a kínai Sencsen Csianlipao is jelentős összeget fizetett ki a csatárért, ami abban a pillanatban a túlélést jelentette a klubnak.

„Ha az elmúlt fél év eseményeit veszem figyelembe, akkor nem ért meglepetésként, mert tudtam, mi folyik a háttérben – mondta

Kovács Zoltán. – Ha belegondolok abba, hogy kik azok, akik elküldtek, csak nevetek. Az, hogy Joe Böröcz és Sallói István rúgott ki Újpestről, megmosolyogtat. Miután közölték velem a hírt, beszélgettem Kovács Péterrel, a klub tulajdonosával, akinek viszont a hozzáállása miatt köszönettel tartozom. Nem tudom, mi lesz, még abban sem vagyok biztos, hogy folytatom-e a futballt vagy sem. Vasárnap Szentes Lázár még arról beszélt, hogy számít rám, kedden meg elküldtek…”

Az Újpesttől Kovács Zoltánnal és a szabadlistára tett Böjte Attilával együtt össszesen kilenc labdarúgó távozhat.

„Nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést, de ugyanilyen rossz lenne látni, hogy Kovács Zoltán nem fér be a csapatba, mert nem rá épül az Újpest támadójátéka – mondta Sallói István sportigazgató. – A játékos érez még magában erőt ahhoz, hogy folytassa profi pályafutását, és ezt követően beszélhetünk arról, hogy munkát vállaljon a klubnál. Egy ilyen ikont, mint Kovács Zoltán, felépíteni nem lehet, erre a szerepre születni kell. Most már igazolnunk is kell, hiszen huszonharmadikán kezdődik a felkészülés. Tanulva a múlt hibáiból, egyelőre nem mennék bele abba, milyen célokkal vágunk neki a bajnokságnak.”

Legfrissebb hírek

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
13 perce

Triatlon szupersprint ob: az Újbuda nyerte a vegyes váltók viadalát

Egyéb egyéni
29 perce

Hazai sikerrel zárult a Finn-rali

Egyéb autó-motor
57 perce

Különleges búcsúztatás – Szon a könnyeivel küzdve köszönt el

Angol labdarúgás
1 órája

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
1 órája

Török Lilly a spanyol élvonalbeli kézibajnokságba igazolt

Kézilabda
1 órája

Formula–1, Magyar Nagydíj – ki nyer a Hungaroringen?

F1
1 órája

Balogh Gábor: Óriási munkát végeztek a sportolóink és a szakemberek

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik