Usain Bolt csúcsa: 9.72

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2008.06.02. 12:50
Címkék
A jamaicai Usain Bolt ismét remekelt: 9.72 másodpercre javította a 100 méter világrekordját New Yorkban. A berlini Golden League-viadalon a női 800 méter világcsúcsa került veszélybe, a kenyai Pamela Jelimo 1:54.99 perccel nyert.

Hiába az egymillió dolláros jack pot, hiába a helyezésekért járó nagy összegek, ha a rendezők a legjobbakat a Golden Leagueviadalokra akarják csábítani, kénytelenek lesznek tetemes fellépti díjakat fizetni. Különben úgy járnak, mint a berlini gála szervezői: az óriási érdeklődéssel várt verseny előestéjén a világ másik feléről érkezett a szenzációs hír. Szombat késő este New Yorkban csapott össze a 100 méter idei ranglistavezetője, a jamaicai Usain Bolt s a háromszoros világbajnok amerikai Tyson Gay, s az eredmény: 9.72 másodperces fantasztikus világrekord. A 21 éves jamaicai futó érte el ezt az időt, annak ellenére, hogy vihar miatt a versenyt majd egy órával el kellett halasztani, aztán visszalőtték az első rajtot, s az indulók közül Bolt reakcióideje csak a negyedik legjobb volt.

„Kilencvenkilenc százalékos teljesítményt nyújtottam – magyarázta a célba érés után Bolt, de arra nem válaszolt, tökéletes teljesítménnyel mit tudna. – Nem kell ezzel foglalkoznom, hiszen az enyém a világrekord.”

Egy világcsúcskísérletnek is szemtanúi lehettek az amerikai nézők: a rúdugró Jennifer Stuczynski, miután átjutott a 480 centiméteren, az 502 centivel próbálkozott.

Elképesztő eredmény Berlinben is született. Mert a férfi 100 méter világrekordja ugyan hihetetlen, de a női 800 méter világcsúcsának megdöntését egyenesen elképzelhetetlennek tartják a szakemberek. Az 1:53.28 perces időt még 1983-ban futotta a cseh(szlovák) Jarmila Kratochvilová, s ezt a teljesítményt azóta sem tudta megközelíteni senki sem. Most azonban a 18 éves kenyai Pamela Jelimo félelmeteset produkált, négyszáznál és hatszáznál is jobb volt a részideje, mint Kratochvilováé a rekordjavításkor. Csak a táv végét nem bírta még a fiatal versenyző, de így is 1:54.99 másodperces junior-világrekorddal lett első.

Meglepetésekben sem volt hiány a Golden League-sorozat első állomásán. Kikapott például a két évvel ezelőtti jackpotnyertes, a 400 méter olimpiai bajnoka, Jeremy Wariner, s elbúcsúzhatott az egymillió dolláros fődíjtól Irving Saladino is. A panamai távolugró, aki egy hete 873 centiméterig szállt, ezúttal is remek formában volt, két hatalmas, ám belépett ugrással kezdett. Ahhoz, hogy döntőbe kerüljön, harmadszorra biztonságit kellett ugrania, amit meg is tett (792). Ám ezt követően sem találta a nekifutását, s a hetedik helyen végzett. A 100 méteres gátfutásban az esélyesebb svéd Susanna Kallurt (12.54) megelőzte a spanyol Josephine Onyia (12.50). Férfi gerelyhajításban egyetlen centiméter döntött a finn Tero Pitkämäki javára, diszkoszvetésben pedig az iráni Eszan Hadadi azonos eredménnyel (69.12) és jobb második kísérlettel (68.30) győzte le a litvánok kétszeres olimpiai bajnokát, Virgilijus Aleknát. A gálának egy magyar résztvevője is volt, az előversenyek során Petráhn Barbara 52.58 másodperccel nyerte meg a 400 métert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik