A verhetetlen tizenegy

Anglia (1–0), Dánia (2–1), Iz land (1–0), Lettország (2–0), Liechtenstein (2–0), Görögország (3–2), Izland (1–1), Lettország (2–0), Dánia (3–1), Finnország (0–0), Svédország (3–0), Észak-Írország (1–0), Franciaország (1–0), Olaszország (1–0) – és immár Peru (2–1).

2006. november 15., a Romániától Cádizban elszenvedett 1–0-s vereség után a fenti csapatok próbálták térdre kényszeríteni a spanyol válogatottat, de mind a tizenöt kísérlet kudarcot vallott. Legutóbb a peruiak voltak az áldozatok, igaz, a döntetlen sokkal reálisabb lett volna, Joan Capdevila ugyanis csak a 93. percben lőtte be a győztes gólt. Addig a Xavi passzából eredményes David Villa, illetve a 17 méterről a kapuba fejelő Hernán Rengifo gólváltásával 1–1-re állt a találkozó, ami kihozta béketűréséből a huelvai közönséget.

A sokat (és például Raúl mellőzése miatt okkal) bírált Luís Aragonés kapitányt azonban a füttyszó sem hatotta meg, szerinte csapata az első félidőben már Eb-formában futballozott.

„Az első játékrészben azt nyújtottuk, amit az Európa-bajnokság első meccsén, az oroszok ellen látni szeretnék – mondta a torna után leköszönő szövetségi kapitány. – Utána egy másik rendszert gyakoroltunk, az is jó lehet néhány riválissal szemben, és az sem baj, ha kiszámíthatatlannak könyvelnek el bennünket.”

Aragonés szavai alapján arra is következtethetünk, hogy már megtalálta kezdőcsapatát a szbornaja elleni nyitányra, így nem lenne meglepő, ha a selección a Casillas – Sergio Ramos, Puyol, Marchena, Capdevila – Iniesta, Xabi Alonso, Xavi, D. Silva – D. Villa, Fernando Torres összeállításban futna ki az innsbrucki Tivoli Neu gyepére.