Kilencszer talált a Gulyás-ágyú

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.05.31. 01:33
Címkék
A gyöngyösi 31–24-es magyar siker után pénteken újra Skaliczki László csapata nyert Tiszaújvárosban a litvánok elleni felkészülési mérkőzésen. Igaz, ezúttal nehezebben, mint csütörtökön.

Már a harmadik percben látszott, hogy Gulyás Péter remek formában van. A bajnok és KEK-győztes MKB Veszprém jobbszélsője enynyi idő alatt „érte utol” csütörtöki önmagát, azaz ugyanúgy két gólnál járt, mint a litvánok elleni csütörtöki találkozón. A hórihorgas játékos azonban ezúttal nem állt meg itt, amíg a pályán volt, végig parádésan kézilabdázott. Gulyás ráadásul sokoldalúságát is bizonyította, hiszen előbb befutásból, a beállós helyéről, majd átlövésből volt eredményes, s következő két gólját is ugyanilyen leosztásban szerezte. Szükség is volt a szélről jövő segítségre, hiszen a vendégek az első találkozó tapasztalatai alapján remekül felkészültek a magyarok belső embereiből, főként a Gyöngyösön parádézó Gál Gyulára ügyeltek (a beállóst ezúttal nagyon nehéz volt megjátszani).

Az irtózatos hőségben mindkét válogatott játékosai sokat csúszkáltak, gyakran állt a csata törlés miatt, s félő volt, hogy valaki megsérül az izzadságfoltoktól síkos talajon. Litvánia legjobbjai sokkal jobban játszottak, mint egy nappal korábban, ráadásul Fortuna is velük volt, az összes kipattanó, lecsorgó labda hozzájuk került, s mivel a mieink rengeteg ziccert hibáztak, az első játékrész derekán a vendégek átvették a vezetést. Skaliczki László a 20. percben, 11–13-nál kért időt, s használtak a mester szavai, hiszen a szünetig utolérte riválisát a magyar válogatott.

A második játékrész elején Mocsai Tamás góljaival meg is előnyre tettek szert a mieink, igaz, a balti együttes szívósan kapaszkodott, nem engedte meglépni a házigazdát. Amikor Ilyés Ferenc is elkapta a fonalat, nőtt a magyar előny, s Gulyás kilencedik góljával már 30–25-re vezetett a bosnyákok elleni vb-selejtezőre (június 7. és 14.) készülő magyar gárda. Ám a litvánok még egyszer összekapták magukat, s négy nullás rohammal felzárkóztak egy gólra.

A hajrá újra a Skaliczki-csapaté volt, így másodszor is sikerült legyűrnie a roppant lelkes ellenfelet. A magyar keret tagjai hétfőtől a vb-selejtezőpárharc első helyszínén, Gyöngyösön folytatják a felkészülést.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: a csapatversennyel zárul a budapesti cselgáncs-vb

Minden más foci
1 órája

„Egy pohár friss vizet!” – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
1 órája

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
1 órája

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
1 órája

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
2 órája

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
3 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik