Máté szárnyalt

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2008.05.19. 00:54
Címkék
Június első napján a berlini Golden League-viadallal kezdődik el igazán az idei szabadtéri idény, de már most egyre több jó eredményről kapunk hírt. Ezek között magyar vonatkozásúak is akadnak, a dakari gálán például diszkoszvetőink, Máté Gábor és Kővágó Zoltán kettős győzelmet arattak.

A szenegáli verseny egyre jelen tősebb állomásává válik a Grand Prix-sorozatnak, így különösen fontos, hogy Máté Gábor 64.93 méterrel győzött, s mögötte Kővágó Zoltán 64.64 méterrel lett második. A dobók teljesítményének értékét növeli, hogy igencsak furcsa szélviszonyok között versenyeztek. Míg a dobókörben ellenszél fújt, a pálya közepén már oldalról borítgatta a légáramlat a diszkoszt. Meglehetősen nehéz volt így messzire repíteni a szert, Máté mégis majdnem két méterrel jobb eredménnyel kezdte az évet, mint tavaly.

„Az volt a célom, hogy túlszárnyaljam a tavalyi hatvanhárom méteres idénykezdetemet, amit el is értem – összegezte teljesítményét a csabai versenyző. – Edzőmmel, Fejér Gézával májusra hatvanöt méter körüli eredményt terveztünk, s hogy ezt máris teljesítettem, igazolja, eddig jól sikerült a felkészülésem. Annak különösen örülök, hogy a verseny során többször is túlszárnyaltam az olimpiai A-szintet, bár hogy pontosan mi volt a sorozatom, arra nem emlékszem, mert nem volt időm belepillantani a jegyzőkönyvbe, azonnal doppingvizsgálatra kellett mennem.”

Máté már a második kísérletével is megnyerte volna a versenyt, akkor 64.72 métert dobott, legjobbját az ötödik sorozatban teljesítette. A romániai Onesti-ben a súlylökő Kürthy Lajos remekelt, 20.18 méterre javította egyéni csúcsát, amelylyel megnyerte a versenyt. Az utánpótláskorú dobó immár másodszor teljesítette az olimpiai B-szintet (19.80), s ezúttal csupán 12 centiméterrel maradt el az erősebbik, A nevezési szinttől. Az október óta román edzővel, Peter Manuval készülő mohácsi versenyző egy hét múlva Bukarestben dob.

Eredmények a 20. oldalon

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik