A csapathajók ereje is kiderül az Eb-n

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2008.05.15. 00:43
Címkék
Csütörtökön Milánóban megkezdődik az olimpiai pótkvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokság, amely, megeshet, magyar szempontból nem lesz annyira eredményes, mint ahogy azt az elmúlt esztendők során megszokhattuk. A sportág vezetősége ugyanis az újabb olimpiai helyek megszerzése érdekében több számban még kvóta nélküli versenyzőket állít csatasorba. Ám akadnak olyan sportolók is, akik bár még nem olimpiai csapattagok (a hazai válogatókat júniusban rendezik), úgymond már Pekingre figyelve tesztelhetnek.

Ilyen a tavalyi duisburgi világ bajnokságon az olimpiai távon aranyérmet szerző Kovács Katalin (K–1 500 m), Vajda Attila (C–1 1000 m), valamint a Kozmann György, Kolonics György duó (C–2 500 m). A válogatási elvek szerint ők maguk dönthettek milánói indulásukról, s mindhárman a rajt mellett tették le voksukat. Kovács Katalin jó formájáról tanúskodik, hogy a hét végi válogatón már legyőzött egy olimpiai (Janics Natasa) és egy világbajnokot (Benedek Dalma, ezúttal a párosban és négyesben ötkarikás aranyérmes német Katrin Wagner-Augustinnal kell majd szembeszállnia.

Vajda Attila egyik nagy riválisa, Andreas Dittmer nem lesz ott a rajtnál, a németek egyik négyesemberüket, Sebastian Brendelt állítják csatasorba mindkét egyes távon. A Kozmann György, Kolonics György páros is nélkülözi legfőbb ellenfelét: Christian Gille gyomorbetegsége miatt ugyanis nem indul a németek legjobb párosa (Gille, Wylenzek).

Sokan kíváncsian várják a magyar négyes hajók szereplését az olimpiai távokon. Férfi kajakban a hét végi válogatón Sári Nándor csapata vívta ki az Eb-indulás jogát. Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, Benkő Zoltán és Kadler Viktor négyese igazán ígéretes, úgy tűnik, az edző mindenkinek tökéletesen megtalálta a helyét a csapathajóban. A világ egyik legjobb sztrókjaként számon tartott Kammerer mögött erőteljesnek tűnik a „legénység”, amelybe jól illeszkedik az eddig kétszázasként, tehát sprinterként megismert Kadler Viktor is.

„Úgy érzem, sikerült ütőképes csapatot építenünk erre az esztendőre, és remélem, az Európa-bajnoki szereplésünk bizonyítja, hogy érdemes velünk számolni az olimpián is” – mondta Kammerer Zoltán a verseny előtt.

A nők mezőnyében is részben új magyar egység mutatkozik be négyesben: Kovács Katalin kiszállása után a Paksy, Kozák, Fazekas, Benedek összetételű csapatunk méri össze tudását az örök rivális német hajóval. Míg idehaza nemcsak a vízen, hanem a zöldasztal mellett is hatalmas csaták folynak a csapatba kerülésért, a németek már jó ideje a Leonhardt, Wassmuth, Wagner-Augustin, Reinhardt összeállításban készülnek az olimpiára. Sokak véleménye szerint Pekingben a magyarok csak abban az esetben tudnák felülmúlni az olimpiai és világbajnoki címvédő németeket, ha Kovács Katalin és Janics Natasa is helyet kapna a hajóban. Milánóban kiderülhet, hogy igazuk van-e…

Legfrissebb hírek

Szalai Kristóf: Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy legyőztök a svédeket

Röplabda
49 perce

Hová lett René Higuita?

Minden más foci
57 perce

Álmokból születő tánclépések – Hosszú Kávé Horváth Renátóval

Képes Sport
1 órája

Mészáros Zalán a paksiakkal elért hatoslottó-nyereményről is beszélt a Nemzeti Sportrádiónak

Kosárlabda
1 órája

Korábbi Manchester United-játékos lett az Arsenal másodedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Strandkézilabda Eb: női válogatottunk bejutott a középdöntőbe

Kézilabda
1 órája

Megvan Pogacar 100. profi győzelme, de Van der Poel megőrizte a sárgát

Kerékpár
1 órája

Atlétika: Szabados Ármin az U20-as világcsúcsot is ostromolhatja

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik