Legalább ott lesznek...

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.05.13. 00:19
Címkék
Belátható távolságra került a futball Európa-bajnokság, huszonöt nap múlva Bázelben a Svájc–Csehország mérkőzéssel megkezdődik a tizenharmadik európai seregszemle. Lassan a csapatok is hangolnak, mi pedig nem akarunk már a bemelegítésnél lemaradni, igyekszünk bemutatni, kik szer e t n é n e k szórakoztatni benn ü n k e t június 7. és 29. között Svájcban, illetve Ausztriában. Ezúttal a társházigazda osztrákokat vesszük górcső alá, akiknek ez lesz az első Eb-szereplésük.

Ha az elmúlt évtized eseményei alapján azt vizsgáljuk, mely nemzetek futballja indult hanyatlásnak, az elsők között kell megemlíteni Ausztriát, amely az 1998-as világbajnokság óta először szerepelhet világeseményen – de csak a házigazdákat megillető kedvezmény miatt.

Hogy milyen eredményeket mutat majd fel az osztrák válogatott, arról megoszlanak a vélemények, maradjunk annyiban, hogy a közvélemény nem várja el a jó szereplést, mást ne mondjunk, néhány hónapja erőteljes kampány indult annak érdekében, hogy Ausztria válogatottja inkább mondja le az indulást. S hogy miért? Nos, azért, hogy a nemzet ne sülylyedjen a föld alá szégyenében…

Szó, mi szó, a Josef Hickersberger szövetségi kapitány 2006-os kinevezése óta lejátszott 22 mérkőzés többsége kínszenvedés volt, ezeknek a felét ugyanis elveszítette a válogatott, és csupán négyet nyert meg – a legutóbbi 14 találkozójából pedig egyet.

„Ígérem, az Európa-bajnokságra ütőképes csapatunk lesz”– jelentette ki a kapitány, miután együttese február 6-án odahaza 3–0-s vereséget szenvedett a közelgő Eb egyik nagy esélyesének tartott Németországtól. Mielőtt azonban őrültnek vélnénk Hickersbergert, nem árt megemlíteni, hogy az iménti mérkőzés első félidejében három gólt is rúghatott volna az osztrák gárda, amiként azt március 26-án Hollandia ellen meg is tette: a 35. percben 3–0-t mutatott az eredményjelző. Noha a mecscset végül a hollandok nyerték meg (4–3), bebizonyosodott, hogy igenis van potenciál az Eb egyik újonc csapatában, csak éppen a nyerés tudományát nem tudta még elsajátítani, Hickersberger azonban megígérte, hogy futballistái 45 helyett 90 percen keresztül bírják majd a terhelést lábbal, idegekkel egyaránt. Máskülönben esélyük sem lesz a német, horvát, lengyel trióval szemben.

René Aufhauser személyében dörzsölt vezér mozgatja a szálakat a középpályán, Andreas Ivanschitz kreativitása szintúgy nélkülözhetetlen (sőt a kapitány számít az osztrákok legutóbbi világeseményén, a 1998-as vb-n is szereplő 38 esztendős Ivica Vastic szolgálataira), az új lendületet pedig a csapatba épített ifjak adhatják: Erwin „Jimmy” Hoffer és Ümit Korkmaz, akik a tavalyi U20-as világbajnokságon az elődöntőig vezették együttesüket. Hofferrel, a bajnok Rapid 21 éves csillagával nemrégiben 2011-ig hosszabbítottak szerződést, jelezvén, menynyire értékes a klub számára.

Az Európabajnokságnál jobb lehetőség pedig nincs arra, hogy a felnőttválogatottnál is „eladja” magát.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Salzburg–Ferencváros mérkőzés az Európa-ligában

Birkózás
6 perce

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
22 perce

Férfi kézilabda BL: az Aalborg óriási izgalmak után nyert Nantes-ban

Kézilabda
31 perce

A Juventus kihagyta a ziccereit, a Real Madrid ismét győzött

Bajnokok Ligája
31 perce

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
33 perce

Videó: Szoboszlai Dominik szerezte a Liverpool ötödik gólját Frankfurtban

Bajnokok Ligája
36 perce

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
37 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros gólt sem kapott

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik