Csak kilenc brémai maradt a végére

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.05.09. 02:44
Címkék
A forduló rangadóján a vendég Werder Bremen kilenc emberrel győzött a Hamburg ellen, amely a vereség folyományaként lemondhat arról, hogy a következő idényben a Bajnokok Ligájában szerepeljen.

Két tucat szabálytalanság – csak az első félidőben. Röviden így foglalható össze a két északi kikötővárosi együttes, az egymást kifejezetten utáló Hamburg és Werder Bremen szerda esti előadása, legalábbis az első 45 perc alapján. A rugdosódásban a vendégek jártak az élen, a félidő utolsó tíz percében négy sárga lapot osztott ki nekik az elfogulatlansággal egyébként nem „vádolható” Lutz Wagner sporttárs – az egyiket éppenséggel Tim Wiese, a Werder kapusa kapta, miután szabályos karatemozdulattal majdnem lerúgta a meccsen ziccereket hibázó Ivica Olic fejét.

Frank Baumann a második játékrész elején a piros lapot is megkapta, így emberhátrányba kerültek a zöldek – igaz, a gólok tekintetében addigra már náluk volt az előny. Az 50. percben Markus Rosenberg ragyogóan tartotta meg a labdát a hamburgi tizenhatosnál, estében odaspiccelte Hugo Almeidának, aki óriási gólt ragasztott a léc alá; említett két futballista az előző fordulóban egyaránt csereként lépett pályára a Cottbus ellen, s az ő találataikkal nyert végül a Bremen. A három pontot – Jurica Vranjes kiállítása után – végül kilenc emberrel zsebelte be Thomas Schaaf remek formában lévő együttese (legutóbbi hat bajnokijából ötöt megnyert), és ezzel visszavette a Bajnokok Ligája-főtáblát érő második helyet a kedden Bochumban diadalmaskodó Schalkétól, míg a HSV – amely az előző körben könnyedén megverte az élvonaltól minden bizonnyal elbúcsúzó Rostockot, viszont fél éve nem tud két bajnokit egymás után megnyerni! – lemondhat a BLszereplésről. Sőt a hamburgiak vereségével eldőlt, hogy a következő idényben a bajnok Bayern München, valamint a Bremen és a Schalke indulhat a legrangosabb európai kupasorozatban, csak azt nem tudni még, hogy a brémaiaknak vagy a gelsenkirchenieknek kell-e majd selejtezniük.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Salzburg–Ferencváros mérkőzés az Európa-ligában

Birkózás
4 perce

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
20 perce

Férfi kézilabda BL: az Aalborg óriási izgalmak után nyert Nantes-ban

Kézilabda
29 perce

A Juventus kihagyta a ziccereit, a Real Madrid ismét győzött

Bajnokok Ligája
29 perce

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
31 perce

Videó: Szoboszlai Dominik szerezte a Liverpool ötödik gólját Frankfurtban

Bajnokok Ligája
34 perce

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
35 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros gólt sem kapott

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik