Arn Gréta kikapott

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.05.04. 00:44
Címkék

Ritka eset, hogy egy teniszező elégedetten zárja azt a tornát, amely után vagy húsz helyet visszaesik a világranglistán, de Arn Grétánál most ez a helyzet. A 29 esztendős magyar hölgy ugyan az elődöntőben kikapott a 145 ezer dolláros marokkói WTA-versenyen, de így is ez a legjobb eredménye az elmúlt egy esztendőben. Épp egy éve nyerte meg az estorili WTA-viadalt, tehát most veszíti el akkor szerzett ranglistapontjait – ezért lép majd vissza a hétfői rangsorban a 142.-ről a 160. pozíció környékére.

Ha azonban úgy teljesít a következő hetekben is, mint a világranglista 34. helyén álló spanyol Anabel Medina Garrígues ellen a marokkói elődöntőben, biztos, hogy sikerül feljebb kapaszkodnia. Már a találkozó kezdetétől egyenrangú partnere volt a jócskán a világ húsz legjobb salakpályás játékosa közé tartozó spanyolnak, aki mindössze egyetlen bréklabdát tudott kiharcolni, ám azt értékesítette is, így 6:3-ra megnyerte az első felvonást.

A második szettben Gréta három bréklehetőséghez jutott, ám nem tudott élni velük. Arn saját szervagémjeit biztosan őrizte, így csak a rövidítés hozott döntést, amelyben 3–3 után már csak Medina Garrígues szerzett pontot, s 6:3, 7:6ra győzött, és ő jutott a fináléba.

„Kicsit szomorú vagyok, hiszen megnyerhettem volna a mérkőzést – mondta Arn. – A második játszmában volt esélyem az egyenlítésre, ha pedig az megvan, úgy érzem, már enyém lett volna a meccs. Eredményes hetet zártam, érzem, hogy jó úton haladok. Igaz, sok ranglistapontot veszítek, de ezután szinte egyáltalán nincs megvédeni való ranglistapontom, azaz minden győzelemmel előbbre jutok. Most egy hét pihenő következik, aztán Rómába vagy egy franciaországi ITF-tornára megyek.”

Legfrissebb hírek

Királyék egyesített csapata, a Sponsi kapta az 57. Kékszalag KPMG fair play díját

Egyéb egyéni
8 perce

Fellebbezés az evezős ob-n; Bene Dorottya győzött

Egyéb egyéni
40 perce

Masped-kupa: Major Veronika remekelt az alapversenyben sportpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Felkészülés: a Kazincbarcika 2–1-re vesztett Eperjesen, a DVSC négyet kapott a Kassától

Labdarúgó NB I
1 órája

Megszületett Debreczeni-Klivinyi Kinga gyermeke – kép

Kézilabda
2 órája

Supermoto-vb: Visontán versenyeztek a világ legjobbjai

Egyéb autó-motor
2 órája

Felszabadultság, nyugalom, kikapcsolódás – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2 órája

Viktor Gyökeres: Kane, Lewandowski és Haaland mellett van a helyem

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik