A Schalke már kiszállt

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.05.04. 00:44
Címkék
Legkorábban vasárnap lehet bajnok a Bayern München. A Hannoverrel döntetlenre végző Schalke már matematikailag sem futhat be elsőként, a Werdernek viszont még maradt minimális esélye, miután nagy nehezen legyűrte a Cottbust.

A Hannovernek kifejezetten rosszemlékei vannak a Schalkéról, hiszen az ősszel odahaza kikapott a gelsenkircheniektől, míg a Német Kupában – hosszabbítás után – 2–0-ra maradt alul velük szemben; igaz, magyar szempontból mégis emlékezetes a hazai 3–2-es vereség, mert Huszti Szabolcs kétszer is bevette a Schalke kapuját.

Válogatott játékosunk természetesen szombaton is a kezdők között kapott helyet, s erőszakos, hasznos futballjával tevékenyen hozzájárult, hogy a királykékek végleg kiszálljanak a – valljuk meg – már eleve lefutott bajnoki versengésből. A mérkőzés nyolcadik percében Arnold Bruggink bal oldalról elvégzett szabadrúgását követően senki sem ért a derékmagasságban befelé kanyarodó labdához, amely végül a kapu bal oldalában pihent meg; a Mike Büskens, Youri Mulder duó regnálása óta először kapott gólt a Schalke. Még a szünet előtt egyenlítettek a hazaiak – Halil Altintop nagyszerű helyzetfelismerésének, no meg finom bokamozdulatának köszönhetően –, akik a második 45 percben többször is eldönthették volna a mérkőzést. Ugyanakkor az is igaz, hogy valójában a Hannover állt közelebb a második találathoz, Huszti átadását követően Bruggink a jobb kapufát találta el (a magyar középpályást a 91. percben lecserélték).

Döntetlenjével a Schalke már nem érheti utol az idény eleje óta a tabella élén trónoló Bayernt – ám a Werdernek még maradt némi esélye. A brémaiakhoz ezúttal a remekül hajrázó, az ezt megelőző hét fordulóban 15 pontot szerző Cottbus látogatott, és sokáig úgy tűnt, a kiesés elől menekülő együttessel a zöld-fehérek sem bírnak. Csakhogy Thomas Schaaf nagyszerű érzékkel „nyúlt bele” a meccsbe: az 56. percben pályára küldte Markus Rosenberget, illetve Hugo Almeidát, és 23 perccel később már 2–0 állt az eredményjelzőn

– a gólokat pedig Rosenberg és Almeida szerezte.

A Bremen ezzel kilencpontosra faragta hátrányát a vasárnap a Wolfsburg otthonába látogató Bayernnel szemben, és még bajnok is lehet, ha hátralévő három bajnokiját megnyeri – a baj csak az, hogy az aranyérem megszerzéséhez négy müncheni vereség is kellene, benne egy-két súlyossal, márpedig erre nagyjából nulla százalék az esély.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Salzburg–Ferencváros mérkőzés az Európa-ligában

Birkózás
4 perce

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
20 perce

Férfi kézilabda BL: az Aalborg óriási izgalmak után nyert Nantes-ban

Kézilabda
29 perce

A Juventus kihagyta a ziccereit, a Real Madrid ismét győzött

Bajnokok Ligája
29 perce

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
31 perce

Videó: Szoboszlai Dominik szerezte a Liverpool ötödik gólját Frankfurtban

Bajnokok Ligája
34 perce

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
35 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros gólt sem kapott

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik