Hát ezért nevezik Kaiser Francknak!

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.04.28. 00:07
Címkék
A bajnoki címvédő Stuttgart sem tudta feltartóztatni a Franck Ribéry vezette Bayern Münchent, amelynek a hátralévő négy fordulóban csupán egy pontot kell szereznie ahhoz, hogy matematikailag is eldőljön az aranyérem sorsa.

Tulajdonképpen eldőlt a bajnoki cím sorsa. A németországi trónra visszaülni készülő Bayern München ugyanis csak abban az esetben szorulhat le az első helyről, ha a hátralévő négy fordulóban négyszer kikap, miközben a Werder és/vagy a Schalke négyszer nyer, ráadásul úgy, hogy valami csoda folytán ledolgozza tetemes gólkülönbség hátrányát a bajorokkal szemben. Márpedig tudjuk, csodák nincsenek.

Bár ha a müncheni szurkolókat kérdezik, két csoda is létezik: Luca Toni és Franck Ribéry. A robusztus olasz támadó – Matthieu Delpierre hibáját kihasználva – természetesen a Stuttgartnak is beköszönt vasárnap, és elkönyvelte 21. bajnoki gólját – a mestermunkát azonban a klubhoz tavaly nyáron vele együtt érkező Ribéry végezte el, hiszen ő döntötte el a Münchenben legutóbb 1999-ben diadalmaskodó, igaz, az ősszel Stuttgartban a Bayernt legyőző VfB elleni összecsapást. A zseniális francia középpályás az 57. percben, 2–1-nél csereként lépett pályára, és kevesebb mint húsz perccel később az ő két találatával már 4–1 volt az eredmény (ennyi is maradt): először a 75. percben jobbal rúgott káprázatos gólt a felső sarokba, egy szemvillanással később – a sérült Oliver Kahnt helyettesítő Michael Rensing kirúgása után – ballal lőtte ki az alsót.

Ribéry nem először és nyilván nem utoljára ejtette ámulatba a futballkedvelőket, a bajor szurkolók például már a klub egyik legendás alakjaként tekintenek rá. Legújabb beceneve egyébként tényleg egy legendára utal, hiszen a titulust Franz Beckenbauertől „ellopva” Kaiser Francknak szólítják. A francia válogatott középpályása Tonival kiegészülve ellenállhatatlan kettőst alkot a pályán, hiszen a Bayern eddigi 59 bajnoki góljából 21-et az olasz csatár, kilencet pedig Ribéry szerzett! Európa egyik legrettegettebb duójára a héten az UEFA-kupa elődöntőjében, Szentpéterváron vár óriási feladat: kicsikarni a továbbjutást a Zenit ellen 1–1-ről folytatódó, rendkívül izgalmasnak ígérkező párharcban.

Visszatérve Németországba: a másik vasárnapi meccsen hiába vezetett kétszer is a Wolfsburg, a Leverkusen mind a kétszer egyenlített (másodjára Ricardo Costa öngóljával…), így a gyógyszergyáriak továbbra is elmondhatják magukról, hogy hazai pályán még sohasem kaptak ki a „farkasoktól”.

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
4 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
4 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
4 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
5 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
5 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
5 órája
Ezek is érdekelhetik