Baszkföld nem Fejér-népnek való

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.04.28. 00:07
Címkék

Egy Fejér megyei női kézilabdacsapat szerencsét próbált már az idén Estellában, a Itxako otthonában, de nem jött haza boldogan. A FehérépAlcoa az EHF-kupa nyolcaddöntőjében próbálta feltartóztatni ellenfelét, de 27–21-es vereséget szenvedett, a visszavágón pedig csak 26–26-ra futotta az erejéből, s kiesett. A Dunaferr viszont már a fehérvári csapat tapasztalatait is magáénak tudva utazott el a Spanyolország északi részén fekvő városba, ahová eljutni majdnem olyan kacifántos, mint kimondani a vendéglátók – helyi hagyományokat ápoló – iksz betűs nevét. Ráadásul még veszélyes hely is a baszk település, de csak szakmai szempontból, amit a pórul járt székesfehérváriak esete is bizonyít.

A Dunaferr viszont négygólos előnnyel kezdte a visszavágót, ami ugyan nem számít nagy különbségnek a sportágban még egy meccsen belül sem, nemhogy oda-vissza alapon, ám erősítette az újvárosiak önmagukba vetett hitét, hogy az első meccsen irtózatos csatában, az utolsó percekre tudtak kialakítani ekkora fórt, s nyertek otthon 27–23-ra.

Az itthon kapott kevés gól a kapus Paula Ungureanu érdeme is, aki a visszavágót is remekül kezdte, ziccerből és hétméteresből is alig lehetett bevenni a kapuját. A másik oldalon is küszködtek viszont a támadók az Itxako védelmével, ezért az első félidő derekán sikerült a hazaiaknak egyre nagyobb előnyt sikerült kicsikarniuk, és összesítésben már ők álltak továbbjutásra. A szerény újvárosi támadójáték miatt a félidőre is megmaradt a vendéglátók biztos előnye.

A folytatásban viszont a magyar védőmunka is visszaesett a támadás szintjére, ezért a magyar együttes egyre tekintélyesebb hátrányba került, a meccs háromnegyedénél a különbség kétszámjegyű lett. Az újvárosi hölgyek azonban nem adták fel: a következő hat perc alatt csak ők lőttek gólt, összesen ötször találtak a hálóba, ám végül hatgólos vereséget szenvedtek.

Eldőlt, egy magyar csapat sem lesz döntős az idén a nemzetközi kupában.

Legfrissebb hírek

„Ilyen még soha nem történt velem” – dunaszerdahelyi magyar kapufajáték

Légiósok
7 perce

A tekvandós Salim család két éremmel gazdagodott

Egyéb egyéni
11 perce

Szinte végig vezetett a helyosztón U19-es férfi kézicsapatunk, amely 7. lett a vb-n

Kézilabda
20 perce

Az előző idényben négy BL-meccset vezetett az ETO Rapid elleni meccsének bírója

Európa-konferencialiga
1 órája

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
1 órája

Angyal Dániel: Soha rosszabb évem ne legyen!

Vízilabda
2 órája

Kurucz Levente: Mindenképp dobogót akarunk!

Kajak-kenu
2 órája

Strandröplabda: két 17. hely a badeni U22-es Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik