Sokat ér Kuranyi hamburgi fejese

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.04.27. 01:13
Címkék
Mirko Slomka két héttel ezelőtti menesztése óta mindkét bajnokiját megnyerte, sőt még gólt sem kapott a Schalke, amely a Bundesliga szombati rangadóján alighanem szertefoszlatta a hamburgiak BLindulásról szőtt álmait.

A hamburgi kispadról az idény végén felálló, és Dzsudzsák Balázs PSV-jéhez távozó Huub Stevens ismerős arcokat látott szombaton a pálya szélén: a vendég Schalkét két hete, Mirko Slomka menesztése óta (de csak az idény végéig) irányító Mike Büskens, illetve segítője, Youri Mulder is tagja volt annak a legendás gelsenkircheni együttesnek, amely Stevens irányításával 1997-ben megnyerte az UEFA-kupát. A szigorú tekintetű tréner ekkor még nem tudhatta, hogy ezen a délután más öröme nem lesz.

Kevin Kuranyi ugyanis már a mérkőzés 91. másodpercében megszerezte a vezetést a vendégek számára – Albert Streit jobb oldali beadása után senkitől sem zavartatva fejelt Frank Rost kapujába –, és mint kiderült, ezzel a mozdulattal meg is nyerte a mérkőzést együttesének. A HSV hiába rohamozott fél órán keresztül őrült tempóban, Rafael van der Vaart és Ivica Olic is kihagyta helyzeteit – előbbi rögtön Kuranyi gólja után egyenlíthetett volna, ám az 1997-es BLdöntőben Del Piero által bemutatott sarkazás „lemásolása” nem sikerült tökéletesre.

Visszatérve Kuranyira, az újabban leginkább egy avantgárd festőművészre hasonlító támadó hatszor volt eredményes a legutóbbi három mérkőzésén, ebből a fél tucatból pedig a szombati volt a legfontosabb: fejese alighanem Bajnokok Ligája-indulást ér a „királykékeknek”, míg a Hamburg a BL helyett az UEFA-kupára hangolhat – tegyük gyorsan hozzá: az a csapat, amely a bajnoki hajrában hat forduló óta nyeretlen, legutóbbi négy meccsén pedig gólt sem szerzett, meg sem érdemli, hogy az európai elit közelébe kerüljön…

A Schalke pontszámban beérte a második helyen álló Werdert, így óriási versenyfutásra van kilátás az automatikus BLindulást érő ezüstös pozíció megszerzéséért. Az első hely sorsa gyakorlatilag már eldőlt: ha az éllovas Bayern vasárnap megveri a címvédő Stuttgartot, a két üldöző legfeljebb pontszámban érheti utol Luca Toniékat – ráadásul a müncheniek gólkülönbsége sokkal jobb, mint a Werderé és a Schalkéé.

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
4 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
4 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
4 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
5 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
5 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
5 órája
Ezek is érdekelhetik