Nem tudják kitiltani a botrányhősöket

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2008.04.17. 00:30
Címkék

A Nyíregyházi Városi Bíróság ítélete szerint a múlt szombati Nyíregyháza–Diósgyőr (2–1) bajnoki után randalírozó, garázdaság miatt őrizetbe vett hat vendégdrukker közül három ötven-ötven, kettő negyven-negyven, egy pedig harmincnapos elzárást kapott. Az ítélet nem jogerős, de a bíróság úgy határozott, hogy április 25-ig, a másodfokú tárgyalásig a vádlottak őrizetben maradnak.

„Voltak néhányan, akik nem bírtak magukkal – mondta Dlusztus Imre, a DVTK-Borsodi ügyvezetője. – Én azonban más oldalról közelíteném meg a helyzetet. A szurkolóinkkal ugyanis mindvégig úgy bántak, mint az állatokkal, nem beszélve arról, hogy a rendőrök provokálták a tömeget. Zárt területen oszlattak, ott, ahol nincs hová menekülni. Ami a renitenseket illeti, nem tilthatom ki őket a stadionból, mert erre nincsenek meg az eszközeim. Majd ha minden szurkoló regisztrál, és fényképes azonosítókártyát kap, akkor bárhol kiszűrhetőek lesznek a nemkívánatos egyének. Hogy a hazaiak szerint nem volt különösebb gond a rendezéssel? Dehogynem! És ezt bizonyítjuk is a fegyelmi tárgyaláson.”

Az MLSZ fegyelmi bizottsága csak keddi ülésén tárgyalja a mérkőzés botrányának körülményeit. Azonban ezen a héten is idézést kaptak a nyíregyháziak, csak éppen még a Soproni Liga 21. fordulójában lejátszott Paks elleni (szintén hazai) összecsapásuk kapcsán. Emlékezzünk rá: a találkozó 93. percéig még a Spartacus vezetett 1–0-ra, ám a paksiak előbb egyenlítettek, majd vitatható 11-esből a győzelmet is megszerezték. A hazai drukkerek nehezen viselték a játékvezető, Sápi Csaba ítéletét, a nézőtéren elszabadultak az indulatok, sőt később az egyik asszisztens, Szpisják Zsolt gépkocsiját is megrongálták. A büntetés: szektorbezárás.

„Ha vétkezünk, mindig vállaljuk a következményeit – szögezte le Révész Attila, a Nyíregyháza menedzsere. – A büntetések mértéke viszont megkérdőjelezhető. Nem törjük a fejünket összeesküvés-elméleteken, de hiányoljuk az igazságosságot. Biztos, hogy a Diósgyőr ellen nem mi hibáztunk, mégis érdeklődve várom a határozatot. Korábban, még a másodosztályban Makón a mieink rendetlenkedtek, ezért nem is a hazaiak, hanem mi bűnhődtünk. Jogosan persze. Ennek ellentmond, hogy az ősszel nálunk szerepeltek a debreceniek, a vendégek szektora előtt volt a balhé, később mégis minket sújtottak büntetéssel. A Paks elleni mérkőzés kapcsán pedig a játékvezető azt írta a jelentésében, hogy szotyolászacskókkal próbálták megdobálni. Ám azt is lejegyezte, hogy nem érte támadás, mert az előírásoknak megfelelő védelmet kapott a levonuláskor. Már most majd ötmillió forint hiányzik a kaszszánkból csak a rendbontások miatt. Jelentős jegybevételtől estünk el a nézők nélkül megrendezett Tatabánya elleni összecsapáson, ráadásul nem kevés pénzbírságot is át kellett utalnunk, ugyanúgy, ahogy a fellebbviteli díjakat is. Nagyon elszomorít, hogy mindig akad ötven-száz ember a lelátókon, aki elveszi a szórakozni vágyók kedvét.”

Ne hagyjuk hát, hogy úgy érezzék: ők vannak többségben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik